Wellness karvalyoknak

Rögtön ezzel kell kezdenem!
Helyesbítés: ennek a bejegyzésnek már a címe sem jó. Az alább következő képeken nem karvaly tojó, hanem hím héja szerepel. Erre nem magamtól jöttem rá, hanem hozzáértők hívták fel a figyelmemet utólag a tévedésre. Mentségemül meg kell említsem, hogy a két faj könnyen összetéveszthető a madárhatározó szerint is. 
Kérem , hogy minden karvaly említés helyett HÉJÁT tessék érteni. :)
Remélem, fotósnak jobb vagyok, mint madarásznak! :)

...

A hétfőre tervezett szarvasozást egy órával az indulás előtt lefújták. Mi mást tehettem volna, kimentem az itatóhoz, kicsit korábban is, mint szoktam. Gyorsan feltettem egy pót függönyt az ablakra és alig rendezkedtem el, már jött is a karvaly, ezúttal a tojó. Egyenesen a vízbe szállt, a hozzám közelebbi oldalon.

Jól megtermett példány volt. Nem láthatott a dupla takarás miatt, nyugodtan viselkedett. Csüdig a langyos vízben állva ráérősen nézelődött. Az volt az érzésem, hogy prédára vár. 

Egyik portrét csináltam a másik után, bal profil, jobb profil, szemből, felnézve, lenézve, majd újra előről. Vajon minek? - kérdezhetnék. Időm volt, elegendő helyem is a kártyán, de legfőképpen azért, mert nem nézhettem tétlenül, hogy ott áll előttem két méternyire egy fenséges ragadozó madár, még hozzá gyanútlanul.

Sőt, nagy örömömre otthonosan tollászkodni kezdett.

Múltak a percek és a karvaly ugyanott álldogálva türelmesen nézelődött. Aztán gondolt egyet, átszállt a túlsó oldalra és nekem háttal foglalt helyet.

Ott folytatta a nézelődést, én meg a portrézást. Annál is inkább, mert egy fényfolt szépen megvilágította.

Hosszas várakozás után a vízbe lépett és ivott egy kortyot. Olyan váratlanul, hogy már csak azt a pillanatot tudtam elkapni, amikor a vizet leeresztette a torkán.

Talán túlmelegedett a víz a délelőtti napsütésben, vagy csak nem volt szomjas, de többet nem akart inni.

Ehelyett békés szundikálásba kezdett, de csak az egyik szemét pihentette, a másikat készenlétben tartotta a lehetséges zsákmány észlelésére. Úgy látszik, energia takarékos üzemmódba állította magát. :)

De a legkisebb neszre felpattant a pihentetett szem és a madár egy pillanat alatt éberré vált. Különösen, amikor vadgerlék érkeztek az itató feletti nyárfára. A ragadozó szeme azonnal a prédára szegeződött!

Az egyik gerle óvatlanul leszállt a vízhez a karvallyal szemközt.

A karvaly úgy nézte, mint aki nem hisz a szemének...

... de a támadás elmaradt és a galamb néhány korty után ép bőrrel távozott. A másik csak beröppent az ablak elé, de megijedt az ősi ellenségtől és rögtön továbbszállt.

Már több, mint egy órája sziesztázott a karvaly az itatón, amikor végre úgy döntött, hogy ideje megfürödni.

Hatalmas lubickolásba kezdett.

A végén ott állt a madár megfürödve, bőrig ázva, korábbi tiszteletet parancsoló, elegáns megjelenésére alig emlékeztetően csapzottan, szinte nevetségesen.

Nagyon jól érezhette magát nálam, mert kiugrott a medence szélére és még a szárítkozást is helyben végezte.

Kerek 100 percen át élvezte az erdei wellness szolgáltatást a szívesen látott, élményekkel és érdekes képekkel bőkezűen fizető vendégem. Máskor is szívesen látom, akár a családjával együtt is! :)

Szarvasok a cseresznyefán

Na nem gímek, vagy dámok dézsmálták a kertünkben a gyümölcsöt, hanem szarvasbogarak. :)
Ilyet azelőtt sohasem tapasztaltam, persze, hogy le kellett fényképeznem.

Karvalyitató

Tegnap előbb keltem, mint a nap. Fél ötkor már a rétem voltam, mert őzeket akartam fotózni a kaszálás után megújult zöldben. A felhők miatt nem látszott a napkorong és hiába jártam végig jó szélben a szokásos helyeket, kedves jószágaim eredményesen rejtőzködtek. Visszafelé viszont a nád mögül kilépve a múltkori két fiatal bakocska játékos erőpróbájának néhány jelenetét sikerült megfigyelnem.

Hazafelé tartva két verekedésre készülő fácán kakasra lettem figyelmes, de mire az autót kifordítottam és a gépet az ablakon át feléjük fordítottam szétváltak, egyikük eltűnt az út menti gazban, csak a másikról készült fotó. Csak azért teszem fel a gyenge képet, hogy emlékeztessen: a kakasok viadalát egyszer még ki kéne lesnem!

Délután az itatóhoz mentem. Kíváncsi voltam, hogy a régóta tartó szárazságban milyen madarak látogatják ?

A hím karvaly röpke fél óra után jelentkezett is.

Nem ugrott rögtön a vízbe, inkább csak egy vízparti pihenésre vágyhatott, mert egyik lábát felhúzva csendes üldögélésbe kezdett.

Aztán mégis meggondolta magát és néhány lépéssel odébb lépett a fürdőmedencébe.

Ivott néhány kortyot, ...

...aztán a vízben állva, megmártózás nélkül szemlélődött tovább.

A hűsölés végeztével felrepült a közeli fenyőfára. Szinte azonnal rátámadt egy feketerigó. Éktelen módon csettegett, lármázott és a ragadozó közelében ágról-ágra ugrándozott. Gondolom, a fiókáit félthette és szerette volna elzavarni a közelből a karvalyt. Az rá sem hederített, nyugodtan tollászkodott tovább. A rigó nem hagyta annyiban a dolgot, folyamatosan szidalmazta, olykor egy méternyire is megközelítette. Tudhatta, hogy az életével játszik, mégis védelmezte a családját. Legalább egy óra hosszan tartott a csetepaté. 

Nem akartam elriasztani a karvalyt, vártam, hogy mi történik még?

Bár más madár nem mert a vízhez jönni a leselkedő karvaly miatt, egy bátor, vagy figyelmetlen vadgerle azért betévedt.

Közben észrevettem, hogy őrségváltás történt: a hímet a tojó váltotta a fenyőfán. Tollazata jól álcázta a száraz ágak között.

Már hét óra felé járt az idő, de én vártam, hogy lejöjjön a vízhez és felkészültem a fogadására. Csakhogy ahelyett, hogy leszállt volna, váratlanul átrepült felettem. Úgy látszik, lebuktam, magas leshelyéről valahogyan kifigyelhette, hogy  a függöny mögött rejtőzködöm. Újabb negyed óra múlva mégis leszállt volna, de a fényképezőgép kattanásától megriadva gyorsan átstartolt.

Még vártam rá egy fél órát, aztán haza indultam. Most jó ideig hanyagolni fogom ezt a lesemet, hogy a karvaly tojó megrendült bizalmát helyreállítsam. Mert jó, ha van az embernek egy karvalyitatója...

Új vadászmezőkön

1) Festő Józsi barátommal új helyeken próbálkoztunk szarvasokat látni. Már az első pillantásra megszerettem a környéket, amely kitűnő díszletet adhat a vadfotókhoz. A magaslesről három, fákkal szegélyezett rétre is kitekinthetünk. A szarvasok persze itt sem mutatkoznak nappali fényben, de kis szerencsével akár még a lenyugvó nap különleges fényét is felhasználhatjuk.

2) Egy hét múlva újra itt próbálkoztunk. Időközben lekaszálták a füvet. A legtávolabbi rét előtt, úgy kétszáz méter távolságban egy róka keresgélt. Hosszan mutatta magát, párat kattintottam rá, csak úgy unalom űzésből. Az egyik képet Józsi kedvéért nagyítottam ki a róka szép beállása miatt, talán majd felhasználja egy festményéhez.

Ezután két órán át hiába vártuk a szarvasokat. Közben a szép rókán sajnálkoztunk, hogy miért nem jött közelebb! Hát még akkor milyen szerencsétlennek éreztük magunkat, amikor a róka mögötti távoli fasor hézagain át megláttuk a vonuló szarvascsorda agancsainak felvillanását!

Egyszer egy malacos koca bukkant fel a sűrűből, de szinte azonnal vissza is parancsolta kicsinyeit és még egy árva fotót sem hagytak emlékül. A kezdődő szürkületben csupán egy fiatal szarvas merészkedett ki elénk. 

Már elmentünk volna, ha a szarvas nem marasztal. Egyszer csak Józsi megbökött és nevetve súgta: Itt jön egy róka a les alatt! Hülye helyzet: a róka nem láthatott minket, de mi sem őt. Elmegy, ha nem cselekszünk. Lekaptam a gépet az állványról és a palánkon kihajolva becéloztam a komát, aki pont alattunk motoszkált. Éppen akkor pillantott fel.

Ösztönösen elugrott, de bizonytalanul vizsgálgatott.

Tétovázva odébb sétált.

Aztán megállt még egy ellenőrzésre, mielőtt elpucolt.

A zoomnak megint jó hasznát vettem, viszont a stabilizátort elfelejtettem bekapcsolni és így a gyenge fényben nem lettek igazán jók a képek. A meglepett róka élménye viszont feledtette a délutánunk sikertelenségét.

3) Harmadszorra egyedül próbáltam szerencsét. Újra felkaptattam a szuszogtató dombokon, de most a távolabbi réthez igyekeztem, oda, ahol az agancsosokat láttuk. Kínos mosoly ült ki az arcomra, amikor a magam mögött hagyott régi helyen három szép bikát láttam legelészni, ráadásul jó fényben, hiszen még csak este hat óra volt! Úgy látszik, a szarvasok   "itt a piros, hol a piros" játékot űznek velem, én sohasem nyerhetek? Most már mindegy, itt maradok! - döntöttem. A bikák egyébként is addig-addig legelésztek, amíg eltűntek a két rét közötti völgyben. Persze azért reménykedtem, hogy még előkerülnek.

A lessátrat ugyan magammal cipeltem, mégis inkább csak fedezetlenül ültem le a székemre a bokrok között egy olyan helyen, ahonnan mindhárom rétre ráláthattam. Néha felálltam és körbenéztem, de egyetlen állat sem tévedt arra. Eseménytelenül telt el több, mint két óra. A bizakodásom (és a fény) az idő előrehaladtával egyre fogyatkozott. Már kezdtem volna szedelőzködni, amikor mögöttem kilépett az első szarvas az erdőből, majd követték őt a többiek. Egy csapat fiatal bika!

Csak egy komolyabb agancsos volt köztük.

Végigvonultak a domb tetején, végig jó háttér előtt.

De miért sietnek annyira?

Csak néha csippentettek valamicskét a friss fűből és a völgy felé tartottak. Lassan eltűntek a szemem elől.

Nosza, kaptam az állványra rögzített gépet és utánuk eredtem. Jó száz métert tehettem meg, amikor újra megpillantottam őket. Már a túlsó erdőszélen jártak.

Túl távol voltak, a fény pedig egyre fogyott, de azért kattogtattam.

A rejtekadó erdő közelségében már bátrabban legelésztek, időztek még kicsit, de lassan elszivárogtak. Ahogyan az idő is...

Elmúlt fél kilenc, amikor a kaland véget ért. Búcsúzóul még megörökítettem a szép nap végét, amikor végre szerencsém volt a szarvasokkal.

Jókedvűen vágtam neki a gyalogútnak. Egy tisztáson disznók és malacaik keresgéltek élelem után. Bár erősen fújtattam a kaptatón, de így sem vettek észre. Vegyem elő a gépet? - hezitáltam. Á, nem kellenek! - mondtam le a sötétség miatt amúgy sem sokat ígérő képekről. A fő, hogy a szarvasok megvannak! - és vidáman, koromat meghazudtoló iramban tettem meg az utat a kocsimig.