November második hetét Hajdúszoboszlón töltöttük. Lábfájdamaim enyhülését reméltem az ottani gyógyvíz kedvező hatásától, de legalább annyira izgatott a Hortobágy viszonylagos közelsége és a még akkor is 60 ezres létszámban ott tartózkodó darvak látásának lehetősége. Az időjárás előrejelzés szép időt ígért, de ez végül csak részben teljesült.
Érkezésünk napjának délutánján máris darunézőbe indultam, oda, ahonnan néhány éve az Elepi tóra éjszakázni behúzó madarakról szép fotókat tudtam készíteni. Csakhogy hiába várakoztam: a lassan nyugvó Nap gyönyörű fényeiben darvak nem, csupán néhány hangoskodó vadliba húzott át felettem.
A főpróba tehát nem sikerült, be kellett látnom, hogy ebben az évben másfelé járnak a kecses madarak. A nap csodálatos égi színjátékkal búcsúzott. Már visszatértünk a városba, amikor a látvány kiugrasztott a kocsiból, hogy megörökíthessem.
Két esős nap következett, fürdőzéssel és pihenéssel teltek. Az ezt követő délután szerencsére már kiderült az idő, kezdődhetett a daru keresés. Úgy gondoltam, hogy a Tiszacsege felé vezető úton próbálok szerencsét. Már Balmazújváros határánál hatalmas liba sereget láttunk, le kellett fényképeznem a kavargó madarak sokaságát.
Bármilyen megkapó is volt a látvány, tovább kellett haladnunk, hogy ne késsük le a remélt alkonyati daru vonulást. Szinte alig hagytuk el a várost, az út melletti elvadult bokorsor túloldalán, egy kukorica tarlón úgy 50 méternyi "közelségben" szürke madarak sokaságát pillantottuk meg. Darvak! Ez váratlanul ért, gyorsan fékeztem, félreálltam és indultam a csomagtartóban lapuló fényképezőgépemért. Több se kellett az éber madaraknak, a kusza növényzet takarása dacára észrevettek, egyre-másra röppentek fel, felriasztva távolabbi társaikat is. A riadalom futótűzként terjedt el a több száz daru között és egy perc se kellett ahhoz, hogy valamennyi a levegőbe emelkedjék. Egyetlen fotó nélkül hagytak faképnél és ezért csak magamat okolhattam. Hányszor, de hányszor tapasztaltam, hogy az autót még eltűrik a madarak, de, ha kiszáll az ember, rögtön menekülőre fogják. Legközelebb az ölembe veszem a fényképezőgépet és majd a lehúzott ablakon keresztül fogok kattogtatni.- határoztam el.
A következő délután ezzel a módszerrel már sikeresebb voltam: a legközelebbi madarak megriadtak kissé, de nem vitték magukkal valamennyi társukat.
Esteledett és nemsokára vörös fény öntötte el a környéket. A darvak készülődni kezdtek az esti repülésre, szárnyaikat emelgetve sürgették egymást.
A türelmetlenek már szárnyra kaptak, a türelmesek még a tarlón várakoztak.
Egyre többen emelkedtek a levegőbe...
és egyre kevesebben maradtak a földön.
A lebukó Nap még fehéren izzott, amikor már nagy daru csapatok húztak az éjszakázó helyük, a Kondás tó felé.
A tüzes égitest hamarosan már a horizontot érintette és éppen egy fa mögött készült eltűnni.
Ekkor már a legtürelmesebb madarak is szárnyra keltek, hogy még időben érjenek a tóhoz, amelynek sekély vízében ragadozóktól védve, biztonságban éjszakázhatnak.
Örömmel töltött el, hogy szép fotókat készíthettem a darvakról, de mégis úgy éreztem, hogy ezek a mozdulatlan, hangtalan képek nem adják vissza a darvak esti repülésének hangulatát. Videózni kellene! Majd holnap megpróbálom! - határoztam el.
Hazafelé tartva csodás látvány tárult elénk: az esti tejfehér köd a talajon gomolyogva kezdte elönteni a pusztát, miközben az ég még az alkony színeiben pompázott.
Elérkezett az üdülésünk utolsó teljes napja. Izgatottan vártam a délutánt. Vajon ott lesznek-e még a darvak, hogy levideózhassam őket? Igaz, hogy nincs komoly kamerám, csak egy kicsi túristáknak való és még állványt sem hoztam, de megpróbálom!
A helyszínre érve megnyugodva láttam, hogy a daru csapat most is ugyanazon a tarlón kukoricázik. Ezúttal nem akartam elpuskázni az utolsó lehetőséget: félreálltam egy mellékúton és megvártam a naplemente utolsó perceit. Csak ekkor közelítettem meg a repülésre készülődő, izgatottan rikoltozó madarakat, de csak nagyon óvatosan, kihasználva minden lehetséges fedezéket. A legnagyobb gyújtótávolságon próbáltam rajtuk tartani a kézben lévő, hevesen táncoló kamerát, majd követni a felrepülő madarakat. Nagy kihívás volt ez nekem és a kis masinának is, de sikerült annyi anyagot felvennem, hogy abból utólag egy nézhető, mindössze 2 perces kis filmet tudtam összevágni. Megtekintésre ajánlom, íme:
Az idei üdülésünk nagyszerűen sikerült. A gyógyvíz jót tett a lábamnak, a Hortobágy és darvainak szépsége pedig a lelkemnek. Végezetül megmutatok még egy fotómontázst, amely ugyan nem számít természetfotónak, de nekem tetszik és ennek a tartalmas novemberi üdülésünknek a jelképe lehetne.
