Négy éve egy téli reggelen a leshez menet felriasztottam két hollót az ölyveknek kitett húsról. Azóta fenem rájuk a fogam, illetve a fényképezőgépemet. Sokszor hallom kvartyogásukat a turai fenyves környékén, átrepülőben látom is néha őket, de sosem jönnek a csali közelébe. Mégis hogyan fotózhatnék hollót?
Vadász barátom adta az ötletet és segített a megvalósításban. A rég elhagyott kunyhónk elé zsigert tettünk, én beültem az üveg mögé és vártam a jó szerencsét. Az árnyékos, szűk völgyben tartotta még magát a korábban leesett hó.
Tán még róka is akad - reménykedtem. És valóban, már az első órában feltűnt a vörös bundás: a szemközti dombon vágott át. Gyorsan elindítottam a nyúl sírást, hogy közelebb csaljam. Reakciója egyértelmű volt: tett a próbálkozásomra, majd sietve távozott.
Az első ölyv váratlanul jelent meg, mintha az égből pottyant volna a húsra. Lakmározása nem volt gusztusos. Jó fél órán át tömte magába a belsőséget és amikor kiült az ágra, még akkor is magán viselte a bőséges lakoma maradványait.
Ezután pár órán át nem volt fotózni való, de újabb ölyvek vijjogtak és gyülekeztek a fák tetején. Később egyre közelebb ültek a kajához.
Csakhamar már öten voltak. Egyszerre csak egyikük evett, a többiek várakoztak. Amikor elfogyott valamelyik várakozó türelme, akkor beugrott a húshoz és némi kakaskodás után a jóllakott átadta a helyét az éhesnek.
Már öt órája fagyoskodtam, amikor végre holló hangot hallottam és leszállt egy példány, de nem ám a hús közeli beszállókra, hanem távolabb, a földre.
Láthatóan tartott az ölyvektől. Csak a közelükben sertepertélt, próbált valami elejtett húscafatot zsákmányolni.
Viselkedése csalódást keltett bennem, valahogy azt hittem, hogy erőszakosabb az ölyveknél és elzavarja őket, de csak sunnyogott. Minden irányból próbálkozott a kajához férni.
Egyszer megkaparintott egy darab húst és elrepült vele. Húsz perc múlva ismét megjelent - vagy ő, vagy egy másik. Nem tudhatom, de feltételezem, hogy ugyanaz, hiszen azzal a sovány falattal nem lakhatott jól.
Nem volt jó fotóalany, leginkább azt fájlaltam, hogy nem ült ki az oda készített ágakra. Szinte kereste a zavaros hátteret. :)
Vártam, hogy az első után több holló is érkezzék, különösen akkor, amikor "dalra fakadt", de nem így történt.
Egy lopott falattal újra elrepült és már nem tért vissza a jelenlétemben. Az ölyvek viszont jól érezték magukat a sok ennivaló körül. Sorra jóllaktak.
Valahogy ilyen helyzetben ülve képzeltem el a hollót is, de hát nem jött össze.
Lassan elfogyott a fény a völgyben, elegem lett az ölyvekből és már amúgy is alaposan kifagytam. Hat órát ültem ott, talán a leghosszabb időt, amit valaha lesben töltöttem. Megvolt a holló, mégsem éreztem azt az örömet, amit reméltem.
Másnap is kimentem. Azt gondoltam, hogy több holló lesz, de csalódnom kellett: egyetlen egy sem járt arra, még a hangját sem hallottam. Ölyv is csak egy jött, az is telezabálva. Újabb négy órát szenteltem a hollónak, hiába. Ezzel befejeztem a hollózást. Legközelebb majd akkor fényképezem, ha ő jön a közelembe.
