A minap egykedvűen üldögéltem a lesemben és figyeltem a sürgölődő cinkéket, amikor egy őz farfoltjának mozdulását véltem felfedezni a távolban, a száraz aljnövényzet takarásában. Figyelni kezdtem. Az állat ahelyett, hogy kijött volna az útra, bevette magát a sűrűbe. Ez már csak így szokott lenni! - legyintettem lemondóan.
Tíz perc múltán mégis előjött a fák közül a fiatal suta. A madáretetőre tett mohos tönk jótékonyan beletakart a képbe, de a vaddohány kóróját a szeme előtt szívesen elkerültem volna - ha látom.
Úgy nézett a kunyhóm felé, mint aki tudja, hogy ott rejtőzöm.
Gyanakodva ugyan, de mégis közelebb jött, leereszkedett a domb aljába és a nád közé ment.
Pár pillanatra megállt a sűrűben. A nádszálak miatt ott már nem fotózhattam. Aztán talán szagot fogott, mert gyors iramban megindult visszafelé azon a nyomon, amelyen jött, de a távolból még visszanézett felém.
Korábban még sosem fotóztam őzet üveg mögül. Aprócska esemény, a képek sem különlegesek, mégis adtak egy kis örömöt aznapra.
Kedves kis példány volt. A második fotón olyan kis "bájos" a tekintete. Egy kis változatosság a kis kosztosok közé sosem árt :)
VálaszTörlés:) Tollasok után egy négylábú vendég. Örültem, hogy betévedt.
Törlés