A jégmadarat nem csak színpompás megjelenése, hanem bámulatos élelem szerzési módszere miatt is csodálom. Ilyenkor a víz fölötti magaslaton üldögélve szemeli ki az óvatlan halacskát és élő szigonyként vágódik be érte a folyékony közegbe, majd kiül vele egy ágra, ahol elfogyasztja.
Tamás barátomnak köszönhetem, hogy a Duna egyik holtága mellett sokszor fotózhattam ezeket a szép kis teremtményeket, de a vadászatukról érdemi képet nem sikerült készítenem. Sokat ötleteltünk, hogy csalizással miképpen irányíthatnánk a madarat fotózható helyre, de próbálkozásaink különböző okok miatt kudarcot vallottak. A nagy szárazság idején aztán elszoktak a jégmadarak a kis öbölből, de megmaradt bennem a vágy, hogy a vízbe csapás és az onnan való kitörés pillanatait megörökítsem.
Nemrégen láttam néhány ilyen képet a neten, utána olvastam és megtudtam, hogy hol, kinek a leséből készültek. Megérdeklődtem a tudnivalókat és úgy döntöttem, hogy születésnapi ajándék gyanánt jégmadár fotózással lepem meg magam.
Tegnap hajnalban keltem útra, majd három órai autózást követően találkoztam a "jégmadarak urával". Újabb fél óra múlva már a termálvízzel táplált tavacska partján elrejtett lesben ültem, kioktatva az ötletes "madár irányító" mechanizmus működtetéséről és felajzott fényképezőgépekkel vártam a történéseket.
Alig maradtam magamra, megjelent a sokat látott és sokak által fotózott madár.
Megállapíthatta, hogy van fotós a kunyhóban és akkor biztosan hal is került a fazékba. Mindjárt bele is nézett.
Olyan gyorsan szerezte meg a zsákmányát, hogy lemaradtam az akcióról, csak a diadalmas halfogás végeredményét rögzíthettem.
Legközelebb már gyorsabban nyomtam a gombot. Sok üresjárat, hullámok, fröccsenés madár nélkül, félbe vágott madár került a képekre. Ez a fotó a becsapásról már majdnem sikerült...
Mint ahogy a kitörésről is.
A gyorsan megfogott három halacska eltelítette, magamra is hagyott vagy egy órára. Közben arra gondoltam, hogy még ezzel a jól megtervezett technikával is szerencsejáték a fényképezés, mert a madáron és a véletlenen múlik, hogy mi kerül a képre. Mutatok néhány ilyen félig sikerült fotót, melyek a nap folyamán, más-más fényviszonyok között készültek.
Mellékesen kiülős képeket is csináltam, amikor a madár a megszerzett hallal foglalatoskodott.
Délutánra jóllakott, elálmosodott a kis szépség, már csak sziesztázni, tollászkodni jött és egy félre eső ágra ült.
Lassan árnyék kúszott a les elé, a madár és csodálója is elfáradt. Énrám még újabb három óra vezetés várt, így hát egy utolsó felvétellel búcsút vettem kis kedvencemtől.
A végére hagytam három, még kora reggeli fényben készült képet.
Ezekre igazán büszke vagyok. Ilyen fotók reményében keltem útra és ezek jelentik a habot a képzeletbeli születésnapi tortámon.
