Váratlan rókák

Nem könnyű lemondani a kis rókákról, pedig minden jel arra mutatott, hogy idén nem találkozom többé velük. Csupán két kép a fűből alig csak kilátszó bátortalan kicsikékről? Gyenge eredmény! A titokzatos kotorék idén is megtréfált. Biztosan a kinti táborhelyre vitte gyerekeit a szuka. De hátha visszajönnek, mint ahogyan ez korábban is megtörtént már. Hogy megbizonyosodjam, csalétket vittem a kotorékhoz. Ha az másnapra eltűnik, akkor még van remény...

Azért a könnyű kis fényképezőgépemet a nyakamba akasztottam, amikor megindultam a csirkehússal a rókavár felé. Sose lehet tudni, hátha kint játszanak a vöröskék... Már csaknem célhoz értem, amikor vagy ötven méternyire feltűnt előttem egy róka. Láthatóan megijedt, de nem szaladt el, sőt! Megindult felém! Félve ugyan, de szépen közeledett a magas zöld növényzetben kitaposott szűk ösvényen. Közben persze bőszen kattogtattam. Ez lett az utolsó kép, mielőtt elugrott volna a ravaszdi:

Csak otthon, a számítógépen ismertem rá: ez ugyanaz a szuka, amelyik tavaly a szájába kapva menekítette el előlem a kölykét! Idén is ő volt tehát a rókavár úrnője! Nagyon morcosnak látszott, hogy megint egy háborgató tart az otthona felé. Azt, hogy futás helyett felém jött, annak tudom be, hogy talán az egyik kölyke ott rejtőzhetett hozzám közelebb a nagy fűben és az ő megmentésére sietett. Mondanom se kell, hogy ez a találkozás végképp keresztülhúzta a számításomat, többé nem láttam a róka család egyetlen tagját sem. Ami nem megy, azt ne erőltessük! - zártam le magamban keserűen a róka fotózási terveimet.

De akkor mit fotózzak? Megnézhetném a gyurgyalagokat! Szombaton kora délután el is indultam felderítésre, ismét csak könnyű felszereléssel, azaz csak a kis gépet vittem magammal. 

A Galga töltése mellett láttam legutóbb több színes madarat, arra vettem az irányt. A rókákra már nem is gondoltam, pedig az utam ott vezetett el a bombatölcséres kotorék mellett, ahol már idén is sok-sok órán át vártam a kölykök megjelenésére - hiába. Ahogy arra tekintettem, a zöld lombok között egy vörös foltot vettem észre. 

Rókák! Egy nagy és egy kicsi! - ismertem fel. Szegényeknek túl feltűnő a ruházatuk, nem is értem, miért alakult ez így? Egyik évszakban sem tudnak beleolvadni a környezetbe, hacsak ősszel nem!

Szóval a cuccot gyorsan ledobtam és igyekeztem közelebb férkőzni a kicsijének környezetismeretet oktató szukához. Az persze rögtön észrevett és megugrott. Vészjelet nem adhatott, mert a kölykök maradtak és kíváncsian nézegettek ki a gödörből. Egyiküknek csak a füle látszott és a gazok elvitték az élességet. 

Némi ügyeskedéssel azért sikerült egy éles kép is.

Lábujjhegyen, oldalazva elértem a korábban használt leshelyemet, amely a rókavár legmagasabban lévő kijáratára néz. Ott üldögélve még néhányszor megmutatta magát a legkíváncsibb kölyök.

Olyan közel voltam, hogy még portrét is tudtam készíteni.

Néhány percig tűrte a fényképezést a kis róka, aztán megelégelte és beugrott a lukba. A rossz fényviszonyok és az előtérben lévő füvek zavarása ellenére a kis gép jól vizsgázott. 

Új reménnyel töltött el, hogy a már esélytelennek tartott kotoréknál kamaszkorú kölyköket találtam.

Másnap kora reggel teljes fotócuccal és csalétkekkel felszerelve újabb három órát üldögéltem ugyanott - hiába. Be kell látnom, hogy a szépen felcseperedett és kiokosodott rókákkal már csak véletlenül lehet összefutni! 

Talán soha ennyi időt nem fecséreltem a különböző kotorékoknál ilyen kevés eredménnyel. Hol vannak azok a régi szép idők, amikor akár tíz kölyök is hancúrozott, rohangált és birkózott előttem? 

Sebaj, ha igazán élménydús róka kalandokra kívánok emlékezni, visszanézem a régi bejegyzéseimet.

Tegye ugyanezt a kedves olvasó is!

https://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2015/05/turelem-rokat-terem.html

https://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2016/05/jo-tett-helyebe.html

https://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2016/05/a-boseg-zavara.html

Rókáéknál

Csaknem tíz éve már annak, hogy megtaláltam azt az elhagyott, gazzal felvert parcellát, amely egy-két kivétellel minden évben kis rókákat termett. A puha homokba vájt ősi kotorékot a rókák több nemzetsége használta már lakhelyül. Az évek során megismertem azokat a jeleket, amelyek a kölykök jelenlétére és várható megjelenésére utalnak. Máskor már május 1-én észleltem, idén viszont még a mai napig sem fedeztem fel ezeket. Pedig szinte naponta jártam arrafelé, de más, most még nem publikus okból kifolyólag.

Nos, ma is ez ügyben tettem lépéseket kezemben a fényképezőgépemmel, amikor egy felnőtt rókát pillantottam meg a rókalyukak környékén, magam előtt úgy harminc méternyire.

Rögtön megtorpantam és célba vettem a ravaszdit. Ő is észrevett, de nem iszkolt el, ahogyan ezt megszokhattam már a felnőtt rókáktól.

Ehelyett lehajolt a fűbe és mintha mozgolódó apróságokat láttam volna körülötte.

Amikor újra felegyenesedett, már láttam is valamit a szájában.

Csak nem egy kölyök az? - villant át az agyamon a reményteljes gondolat.

Amikor visszanézett rám, már biztos voltam benne, hogy az! Megértettem, hogy éppen egy szabadtéri családi jelenetet zavartam meg.

A róka még ekkor sem rohant el, mert nyilván a körülötte mocorgó többi kölykét féltette. De persze az ember jelentette veszély kis tétovázás után végül menekülésre késztette. Csak néhány szökellés és már a nádas biztonságában lehet...

Ehelyett azonban jobbra fordult és kilépett a nemrég levágott lucernásra, ahol jól láthattam.

Az elvadult diófás előtt szaladt végig, szájában a barna gombolyaggal.

Talán az évek óta használt közeli nyári szállásuk felé igyekezett ezen a rövidebb úton?

Mindenesetre jól tette, mert így végigkövethettem a mozgását.

Még egy pillanatra meg is torpant és rám nézett.

A rókamama tekintetéből aggodalom sugárzott, mintha azt kérdezte volna: ugye nem bántod a kicsikéimet?

Persze, hogy nem, csupán lefényképezem őket! - mosolyodtam el. De mire azt a néhány lépést megtettem a kotorékig, egy kivételével már mind eltűntek az üreg sötétjében. A picinyke kölyök kicsit félve, de csodálkozva tekintgetett kifelé a lyukból, aztán ő is visszahúzódott.

Felteszem, hogy ilyen találkozásban keveseknek lehet része. Én sem éltem még át hasonlót a tíz éves rókafotós múltam alatt. A fiát költöztető róka esete egyben magyarázat mindarra a sok furcsaságra, amelyet ennél a kotoréknál tapasztaltam korábban. Sokszor tűnt úgy, hogy nincsenek is kis rókák, aztán hirtelen valahonnan mégis előkerültek. Az eddig csak feltételezett közeli kinti szállás léte ezek után már nem kérdéses és ez magyarázza azt is, hogy a kölykök nagyon hamar elhagyják a kotorékot.

Most viszont izgalommal várom, hogy a szuka az őt ért sokk hatására elköltözteti-e kölykeit, esetleg visszahozza-e a többihez azt az egyet, amelyet a szájában láttam? Vagy netán kettéoszlik a család kintiekre és bent maradottakra? Nem mindegy, mert ettől függ, hogy lesz-e folytatása az éppen csak megkezdődött idei kis róka szezonnak?