Rókáéknál

Csaknem tíz éve már annak, hogy megtaláltam azt az elhagyott, gazzal felvert parcellát, amely egy-két kivétellel minden évben kis rókákat termett. A puha homokba vájt ősi kotorékot a rókák több nemzetsége használta már lakhelyül. Az évek során megismertem azokat a jeleket, amelyek a kölykök jelenlétére és várható megjelenésére utalnak. Máskor már május 1-én észleltem, idén viszont még a mai napig sem fedeztem fel ezeket. Pedig szinte naponta jártam arrafelé, de más, most még nem publikus okból kifolyólag.

Nos, ma is ez ügyben tettem lépéseket kezemben a fényképezőgépemmel, amikor egy felnőtt rókát pillantottam meg a rókalyukak környékén, magam előtt úgy harminc méternyire.

Rögtön megtorpantam és célba vettem a ravaszdit. Ő is észrevett, de nem iszkolt el, ahogyan ezt megszokhattam már a felnőtt rókáktól.

Ehelyett lehajolt a fűbe és mintha mozgolódó apróságokat láttam volna körülötte.

Amikor újra felegyenesedett, már láttam is valamit a szájában.

Csak nem egy kölyök az? - villant át az agyamon a reményteljes gondolat.

Amikor visszanézett rám, már biztos voltam benne, hogy az! Megértettem, hogy éppen egy szabadtéri családi jelenetet zavartam meg.

A róka még ekkor sem rohant el, mert nyilván a körülötte mocorgó többi kölykét féltette. De persze az ember jelentette veszély kis tétovázás után végül menekülésre késztette. Csak néhány szökellés és már a nádas biztonságában lehet...

Ehelyett azonban jobbra fordult és kilépett a nemrég levágott lucernásra, ahol jól láthattam.

Az elvadult diófás előtt szaladt végig, szájában a barna gombolyaggal.

Talán az évek óta használt közeli nyári szállásuk felé igyekezett ezen a rövidebb úton?

Mindenesetre jól tette, mert így végigkövethettem a mozgását.

Még egy pillanatra meg is torpant és rám nézett.

A rókamama tekintetéből aggodalom sugárzott, mintha azt kérdezte volna: ugye nem bántod a kicsikéimet?

Persze, hogy nem, csupán lefényképezem őket! - mosolyodtam el. De mire azt a néhány lépést megtettem a kotorékig, egy kivételével már mind eltűntek az üreg sötétjében. A picinyke kölyök kicsit félve, de csodálkozva tekintgetett kifelé a lyukból, aztán ő is visszahúzódott.

Felteszem, hogy ilyen találkozásban keveseknek lehet része. Én sem éltem még át hasonlót a tíz éves rókafotós múltam alatt. A fiát költöztető róka esete egyben magyarázat mindarra a sok furcsaságra, amelyet ennél a kotoréknál tapasztaltam korábban. Sokszor tűnt úgy, hogy nincsenek is kis rókák, aztán hirtelen valahonnan mégis előkerültek. Az eddig csak feltételezett közeli kinti szállás léte ezek után már nem kérdéses és ez magyarázza azt is, hogy a kölykök nagyon hamar elhagyják a kotorékot.

Most viszont izgalommal várom, hogy a szuka az őt ért sokk hatására elköltözteti-e kölykeit, esetleg visszahozza-e a többihez azt az egyet, amelyet a szájában láttam? Vagy netán kettéoszlik a család kintiekre és bent maradottakra? Nem mindegy, mert ettől függ, hogy lesz-e folytatása az éppen csak megkezdődött idei kis róka szezonnak?