Télies hétvége a szigeten

A hideg idő beállta ellenére gyér forgalom volt a horányi madáretetőmön, így ezzel nem is vesztegettem az időmet. Helyette a lucernásnál reméltem több érdekességet. Szerencsére nem csalódtam.

Igaz, hogy az ölyvek tán még a szokottnál is éberebbek voltak, amint feléjük emeltem az objektívet, már tova is röppentek. Az őzek huszas csapatba verődve keresgéltek a deres mezőn. 

A területen néhány szürkegém kutatott pockok után, közeledtemre odább-odább szálldosva.

A múltkori vörös vércse megtalálhatta a számítását, mert azóta is itt tanyázik. Most egy lucerna bálán üldögélt, amikor megpillantottam.

Bár legutóbb sok képet csináltam róla, a mostani szép napsütésben nem tudtam kihagyni az újabb kedvező lehetőséget és karótól karóig kísérve követtem a vadászatát.

A jó fényeknek köszönhetően sikerült elkapnom néhány szárnymozdulatát.

Sajnos ezúttal is zsákmány nélkül tért vissza minden portyájáról, aminek tanúja lehettem. Ahogy sejthető, végül úgy elrepült, hogy elvesztettem szem elől.

Hazafelé tartva még lenéztem a kis Dunához. Nem hiába: néhány nagy bukó úszkált a vízen, mondanom sem kell, hogy nem elég közel. Azért kattintottam párat, már csak amúgy emlékeztetőnek.

Később egy magányos kerceréce vonta magára a figyelmemet, amint az árral sodortatva magát, elúszott előttem a bokrok takarásában.

Ezek a különleges vízi madarak Skandináviából érkeznek hozzánk a téli szezonra és szép számban telelnek a Dunán. De jó lenne egy későbbi alkalommal valahogy a közelükbe férkőzni és jobb képeket csinálni róluk! 

Baglyok akkor és most

Kevés a fotótéma ebben a se tél, se tavasz, csúnya, szürke időben. A minap eszembe jutottak viszont a turai temetőkertben tanyázó erdei fülesbaglyok. Minden télen megtalálhatók itt. Óvatosan közelítettem a tavalyról ismert nappali alvóhelyük felé. A szokottnál kevesebben üldögéltek az ostorfák vadhajtásai által képzett sűrű bozótban. Egyetlen elfogadható képet sikerült készítenem.

2008 júniusában volt egy szerencsésebb bagoly kalandom. Egyik délután a dunakeszi sport repülőteret övező ezüstfa liget földútján autóztam. A gép az ölemben pihent, mert az itt tanyázó szarkákat szerettem volna fényképezni. Ez ugyan nem sikerült, de az egyik árnyékos tisztáson a legnagyobb meglepetésemre a földtől egy méternyire kiálló ágon egy gyönyörű erdei füles üldögélt. Néhány kattintást engedélyezett, mielőtt elrepült volna. 

2005-ben kezdtem ismerkedni a madárfotózással. Csak egy kis kompakt gépem volt akkoriban. Október közepén kaptam a "fülest", hogy Horány egyik part közeli kertjének nyírfáján fülesek pihennek. Nagy izgalommal siettem a helyszínre, ahol elkészítettem az alábbi kedvenc fotómat. 

2010 decemberében sikerült a baglyokat télies körülmények között lefotóznom.

Az akkor készült bejegyzés itt olvasható, ha valakit érdekel:

http://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2010/12/hobagoly.html

A karvaly visszatér

Ma korán reggel sötétség, mínusz nyolc fok és szállingózó hó fogadott a lesnél. És persze a mezei verebek halkan csivitelő éhes serege a bozótosban. Előző napról egyetlen szem kaja sem maradt, szerintem bármennyit is vinnék, mindent megennének. Az ölyvnek is tettem ki egy darab húst, aztán behúzódtam a "sötétkamrába".

Túl hosszúnak éreztem a várakozást, amíg annyi fény érkezett, hogy egyáltalán hasznát vehettem volna a fényképezőgépemnek. De ugyan ki akar fotózni a legnagyobb érzékenységen?

Azért lassan beindult az élet. Ahogyan szokásos: először a cinkék...

...aztán a verebek jelentkeztek. Ők persze csőstül.

Aztán a fakopáncsok is berepültek.

A négy szajkó ma több alkalommal belátogatott. A diót már megunhatták, mert most a kukoricát keresték.

A verebek nagy surrogással jöttek-mentek. Olyan zajjal közlekedtek, hogy szinte kihívták a sorsot maguk ellen. Lehetetlen, hogy ez a zsivaj ne csábítsa ide a karvalyt! -gondoltam. 

Aztán egyszer csak varázsütésre síri csend állt be a les környékén. Körbenéztem, de nem láttam semmit. Biztosan a hátsó nagy fákra telepedett. Aztán az üvegen át megláttam a karvaly fejét, amint elsétált (!) a les előtt úgy fél méterrel! Kis idő múltán a lehető legjobb helyen láttam meg a madarat.

Ez a múltkori tojó lehet. Ki tudja, hányszor járhatott már itt a távollétemben, de nagyon otthonosan érezte magát. Most háttal ült be és türelmesen várakozott. Csak a szemével kereste a prédát.

Jó fél óra után felkerekedett, de pár perc múlva az ölyv beszállón pihent meg újra.

Ismét hosszú szemlélődés, majd rövid portyára indult. Bevallom, szurkoltam, hogy hozzon valami zsákmányt, de a kökénybokor biztos fedezéket nyújtott a kis madaraknak. Harmadszorra már egyenesen az etetőre ült.

A szajkók csak a fákról szitkozódtak, de nem mertek lejönni a kukoricáért. A fakopáncsok is jobbnak látták távol maradni. Közben már nem tudtam visszatartani a hetek óta tartó kínzó köhögésemet. A karvaly meg sem rezzent, pedig többször rám tört a köhögési roham. Aztán ismét portyára indult a les körül és az első helyre szállt vissza, de megint csak üres "kézzel" jött.

Egy óra és negyven percig élveztem a társaságát. Nem akartam elriasztani, ezért csak akkor hagytam el a lest, amikor végleg távozott és a cinegék, a verebek ismét visszatértek az etetőre. A múltkori és a mai képekkel a zsákmány nélkül üldögélő karvaly témáját talán már kimerítettem. :) (Igaz, hogy a színesebb hím azért még modellt ülhetne nekem.) 

Az egerészölyv talán nem állhatja a verebek állandó randalírozását, mert ma sem mutatkozott. Nem vagyok bánatos miatta, a karvaly újabb látogatása feledtette az ölyv távolmaradását.

Helyzetfelmérés

Ebben a mostani enyhe télben eddig csak félgőzzel üzemelt a horányi madáretetőm. A madarak nem szorultak rá a táplálékkiegészítőre. Jószerével csak a cinkék jártak a napraforgó magért. Tegnap viszont egy meggyvágó is odatévedt. Gyorsan felállítottam a lessátramat, hogy egy rögtönzött és fotókkal dokumentált "népszámlálást" , helyesebben szólva fajfelmérést végezzek. Íme az eredmény:

Kékcinege ( ~ 4 db)

Fenyvescinege (~2 db)

Széncinege (~20 db)

Tengelic, vagy stiglic (~1db)

Meggyvágó (~2db)

A verebek csak az etető alatt, a lehullott szemek között kutakodtak. A félénk vörösbegy nem mer felszállni az etetőre. Korábban láttam már ott csízeket is, de a fenyőpintyek még nem érkeztek meg hozzám.

Tamás vércséje

Tamás barátom a héten vörös vércsét fotózott a lucernás környékén. Autóból vette észre és így közelítette meg a lesőfáján ülő madarat, amely jól tűrte a jármű közelségét. Előzőleg már látta őt ugyanezen a helyen. Amikor a hétvégi horányi fotós lehetőségek felől érdeklődtem nála, önzetlenül megosztotta velem a szükséges információkat.

Útmutatása szerint tegnap délután én is elindultam, hogy találkozzam a szép kis ragadozóval. Hittem is , meg nem is, hogy szerencsém lesz. Az erős széllel érkező felhők véget vetettek a délelőtti szép napsütésnek, időnként hó, sőt néha jég esett, mégis elindultam, mert vonzott az ígéretes téma. A földút szerencsére személykocsival is jól járható volt, de a lucernásnál már izgultam, nehogy a sárban ragadjak. Aztán nagy megnyugvással már messziről láttam, hogy a madár a heves széllel dacolva nekem háttal ott ül a mezsgye jelző karó tetején, pontosan azon a helyen, amelyet Tamás megjelölt. Szép óvatosan közelítettem felé és elkészítettem az első képet.

Aztán még közelebb gurultam, úgy körülbelül öt méternyire.

A vércsét nem zavarta az autó közelsége, nyugodtan kémlelte a terepet.

Váratlanul még a füle tövét is megvakarta.

A képek birtokában már nyugodtan kockáztathattam. Szerettem volna elébe kerülni, de ezt a szemtelenséget már nem viselte el: felreppent és úgy tíz méternyire előre repült, majd helyet foglalt a szántás egyik buckáján.

A felázott talajon oda már nem követhettem. Kissé visszatolattam, hátha visszaül. És persze még hozhatott volna egy pockot is a kedvemért... Negyed óra múltán a levegőbe emelkedett és az erős szél messze mögém sodorta. Mire visszatolattam és megfordultam, már nem láttam sehol.

Néhány ölyv és szürkegém vadászgatott a területen, de messze voltak, így inkább hazafelé vettem az irányt. A lucernás túlsó végénél ismét megláttam a vércsét, amint egy vízműves táblán egyensúlyozott. Ellenfényben ugyan, de ezúttal legalább szemből mutatta magát. Egy képet így is megérdemelt.

Köszönöm Tamásnak a jó tippet. Ha nagy leszek, meghálálom! :)

Hó és olvadás

Keddre havazást ígértek felénk az időjósok, eljött hát az ideje a téli képek készítésének!

Ehhez képest reggel hatkor még semmi... Visszafekszem, aztán hétkor kinézek: eső esik, de mire a reggeli teendőimet elvégzem, már havas esőre vált. Akkor mégiscsak irány a les!

Szinte üres az etető. Gyors utántöltés, aztán beülök. Nagy pelyhekben hull a hó. 

Na nézzük, hogy kik vannak itt?

Fakopáncs?                                                                                    Jelen!

Kékcinege?                                                                                                Igen!

Széncinege?                                                                                              Itt van!

A kis barátom?                                                                                          Megjelent!

A mezei verebeket kérdeznem sem kell, ők mindig szép számban képviseltetik magukat.

Van-e új vendég? Aha, egy zöldike! Ő már járt itt futólag, de aztán eltűnt. Üdv újra a csapatban!

És ki az a bumfordi, szigorú tekintetű táplálkozó, aki alig látszik a verebektől? Csak nem egy meggyvágó?
De igen! Gyere máskor is!

Látod, a fakopáncs is milyen jól érzi magát nálam a népes társaságban!

Nicsak, a hó visszahozott egy régen látott kedves ismerőst : a citromsármányt!

Hiányérzetem támad: hol maradnak a szajkók? Egy pillanatra ők is beugranak ( a hóba ).

Már majdnem vége a fogadó óráimnak, amikor a fácán kakas is tiszteletét teszi, hogy megízlelje a mai kukoricát.

Alapjában elégedett vagyok a mai látogatókkal. Viszont az egerészölyv már megint csak távolról nézelődött, így ezt kénytelen vagyok szándékos iskola- -akarom mondani - etetőkerülésnek minősíteni! A vörösbegyet tavaly óta nem láttam és a karvaly sem mutatkozott a legutóbbi látogatása óta. Igazolatlan hiányzás mindkettőnek!

Mára ennyi, aki (elő)bújt, aki nem, én megyek! Merthogy időközben a kevéske hó amúgyis már csaknem teljesen elolvadt.

Dér és napsütés

Tegnap reggel zúzmarás táj fogadott a lesnél. Hiába mentem korán, a mínusz öt fokban a madarak  álmosan gubbasztanak. Aztán szokás szerint a cinkék kezdenek először mozgolódni.

A mezei verebek sem tétlenkednek sokáig.

Csakhamar megjelennek a menetrend szerinti fakopáncsok is.

Nagyon rászoktak a szotyira: kikapnak egy szemet az etetőből, aztán elviszik egy megfelelő helyre, hogy ott biztosan megtartva kikopácsolják a belét.

Ahogyan emelkedik a hőmérséklet, eltűnik a szép zúzmara. A verebek időről időre tömegesen szállják meg az etetőt.

A fakopáncsnak meg kell szoknia, hogy körülötte kismadarak repkednek.

Néha valósággal gyűrűbe fogják.

Időközben kisüt a nap. A harkályok talán jóllaktak, talán más táplálékra vágynak, mindenesetre eltűnnek.
A verebek birtokba veszik az etetőt.

Az a gyakorlat, hogy pár pillanatig békésen falatoznak...

... aztán nagy robajjal beveszik magukat a les mögötti kökénybokorba. Kis idő múltán ismét az etetőhöz szállingóznak, majd megriadva vissza a tüskék közé. Ez ismétlődik a végtelenségig, oda-vissza nagy szárnysuhogással. Még az egyik reggeli visszaúton baleset is történt: egyikük  nagy sebességgel nekiütközött a les tükörüvegének. Kábultan esett be az üveglap és a nádszövet közé. Kézbe vettem - egyúttal eleget téve korábbi ígéretemnek, miszerint a karvaly miatt madarat lehet fogatni velem :) - és kitettem a les párkányára. Ott pár másodpercig még zúgó fejjel nézelődött, mielőtt elrepült volna. Sajnos csak a mobilommal tudtam a szabad lábra helyezést dokumentálni...

Hát nem ez lesz az év természetfotója... :)

Be kell vallanom, hogy volt már több hasonló baleset a lesemnél. Próbáltam ki- és bedönteni az üveget, többször áthelyeztem az etetőt, később a lest is, de csak annyit értem el, hogy lecsökkent a koccanások gyakorisága, biztosan most sem állíthatom, hogy ilyesmi többé nem fog előfordulni. Sajnálom, hogy az én passzióm miatt madárkák sérülnek, de vígasztal a tudat, hogy az etetéssel több madarat tudok megmenteni, mint ahánynak főfájást okozok.