Hó és olvadás

Keddre havazást ígértek felénk az időjósok, eljött hát az ideje a téli képek készítésének!

Ehhez képest reggel hatkor még semmi... Visszafekszem, aztán hétkor kinézek: eső esik, de mire a reggeli teendőimet elvégzem, már havas esőre vált. Akkor mégiscsak irány a les!

Szinte üres az etető. Gyors utántöltés, aztán beülök. Nagy pelyhekben hull a hó. 

Na nézzük, hogy kik vannak itt?

Fakopáncs?                                                                                    Jelen!

Kékcinege?                                                                                                Igen!

Széncinege?                                                                                              Itt van!

A kis barátom?                                                                                          Megjelent!

A mezei verebeket kérdeznem sem kell, ők mindig szép számban képviseltetik magukat.

Van-e új vendég? Aha, egy zöldike! Ő már járt itt futólag, de aztán eltűnt. Üdv újra a csapatban!

És ki az a bumfordi, szigorú tekintetű táplálkozó, aki alig látszik a verebektől? Csak nem egy meggyvágó?
De igen! Gyere máskor is!

Látod, a fakopáncs is milyen jól érzi magát nálam a népes társaságban!

Nicsak, a hó visszahozott egy régen látott kedves ismerőst : a citromsármányt!

Hiányérzetem támad: hol maradnak a szajkók? Egy pillanatra ők is beugranak ( a hóba ).

Már majdnem vége a fogadó óráimnak, amikor a fácán kakas is tiszteletét teszi, hogy megízlelje a mai kukoricát.

Alapjában elégedett vagyok a mai látogatókkal. Viszont az egerészölyv már megint csak távolról nézelődött, így ezt kénytelen vagyok szándékos iskola- -akarom mondani - etetőkerülésnek minősíteni! A vörösbegyet tavaly óta nem láttam és a karvaly sem mutatkozott a legutóbbi látogatása óta. Igazolatlan hiányzás mindkettőnek!

Mára ennyi, aki (elő)bújt, aki nem, én megyek! Merthogy időközben a kevéske hó amúgyis már csaknem teljesen elolvadt.