Tegnap reggel zúzmarás táj fogadott a lesnél. Hiába mentem korán, a mínusz öt fokban a madarak álmosan gubbasztanak. Aztán szokás szerint a cinkék kezdenek először mozgolódni.
A mezei verebek sem tétlenkednek sokáig.
Csakhamar megjelennek a menetrend szerinti fakopáncsok is.
Nagyon rászoktak a szotyira: kikapnak egy szemet az etetőből, aztán elviszik egy megfelelő helyre, hogy ott biztosan megtartva kikopácsolják a belét.
Ahogyan emelkedik a hőmérséklet, eltűnik a szép zúzmara. A verebek időről időre tömegesen szállják meg az etetőt.
A fakopáncsnak meg kell szoknia, hogy körülötte kismadarak repkednek.
Néha valósággal gyűrűbe fogják.
Időközben kisüt a nap. A harkályok talán jóllaktak, talán más táplálékra vágynak, mindenesetre eltűnnek.
A verebek birtokba veszik az etetőt.
Az a gyakorlat, hogy pár pillanatig békésen falatoznak...
... aztán nagy robajjal beveszik magukat a les mögötti kökénybokorba. Kis idő múltán ismét az etetőhöz szállingóznak, majd megriadva vissza a tüskék közé. Ez ismétlődik a végtelenségig, oda-vissza nagy szárnysuhogással. Még az egyik reggeli visszaúton baleset is történt: egyikük nagy sebességgel nekiütközött a les tükörüvegének. Kábultan esett be az üveglap és a nádszövet közé. Kézbe vettem - egyúttal eleget téve korábbi ígéretemnek, miszerint a karvaly miatt madarat lehet fogatni velem :) - és kitettem a les párkányára. Ott pár másodpercig még zúgó fejjel nézelődött, mielőtt elrepült volna. Sajnos csak a mobilommal tudtam a szabad lábra helyezést dokumentálni...
Hát nem ez lesz az év természetfotója... :)
Be kell vallanom, hogy volt már több hasonló baleset a lesemnél. Próbáltam ki- és bedönteni az üveget, többször áthelyeztem az etetőt, később a lest is, de csak annyit értem el, hogy lecsökkent a koccanások gyakorisága, biztosan most sem állíthatom, hogy ilyesmi többé nem fog előfordulni. Sajnálom, hogy az én passzióm miatt madárkák sérülnek, de vígasztal a tudat, hogy az etetéssel több madarat tudok megmenteni, mint ahánynak főfájást okozok.
Micsoda csoportosulás, remek fotók! Reméljük már nem fáj a buksija. Én még nem fotóztam épített lesből, így lehet hogy butaságot írok.
VálaszTörlésNem lehet esetleg egy vékony necchálót kiveszíteni az üveglap előtt úgy hogy megfogja a madarat mielőtt még keményen ütközne? Olyanra gondolok amit a madarászok is használnak - szinte láthatatlan. Természetesen az objektív körüli részt szabadon hagyva.
Ha butaság kéretik csendben mosolyogni és elfelejteni :D
Köszönöm Miklós! Szerintem jó az ötleted a madarászhálóval. A teleobjektívet valószínűleg nem zavarná, csak a beakadt madár eltávolításához el kéne hagyni a lest és akkor vége a láthatalanságnak. Várom, hogy hátha lesz még javaslat.
VálaszTörlésÉn egyszer a zajvédőfalakon használt matricára gondoltam,de szerintem tuti,hogy lenne olyan helyzet,mikor bezavar a fotóba!Sajnos ilyen balesetek nálunk is vannak,de eddig egy sem volt maradandó!Valószínűleg olyan kicsi a távolság,hogy nem tud annyira felgyorsulni,hogy komoly baja legyen!Ücsörögnek néhány percet,aztán mennek tovább!
VálaszTörlésAmúgy való igaz,hogy idővel kiismerhető a madarak napi rutinja,időjárástól,évszaktól függően!Az ember előre tudja,melyik hová száll be,meddig marad,eszik,iszik stb...
VálaszTörlésKöszönöm Gábor a véleményedet. Az én ablakom csak 80 x 40 cm. Nem is értem, hogyan gondolják, hogy a házikó közepén ezen a kis "lukon" átrepülhetnek. Ráadásul alap helyzetben egy falemez takarja a nyílást, így megszokhatnák, hogy a ház mellett kell elrepülni. Sajnos, úgy látszik, hogy az efféle kisebb balesetek nem kerülhetők el.
VálaszTörlésÉn imádom a szürke kis verebeket! :)
VálaszTörlésKatának: szépek is a maguk módján.
VálaszTörlésMivel én visszafelé néztem végig a naplót, ide már csak ismétlésként tudom megjegyezni, hogy Katához hasonlóan nekem is tetszettek a kis verebek, leginkább az utolsó, népes fotón!
VálaszTörlésKár, hogy most már úgy elárasztják az etetőt, hogy más madarak alig férnek oda. :)
VálaszTörlés