A karvaly visszatér

Ma korán reggel sötétség, mínusz nyolc fok és szállingózó hó fogadott a lesnél. És persze a mezei verebek halkan csivitelő éhes serege a bozótosban. Előző napról egyetlen szem kaja sem maradt, szerintem bármennyit is vinnék, mindent megennének. Az ölyvnek is tettem ki egy darab húst, aztán behúzódtam a "sötétkamrába".

Túl hosszúnak éreztem a várakozást, amíg annyi fény érkezett, hogy egyáltalán hasznát vehettem volna a fényképezőgépemnek. De ugyan ki akar fotózni a legnagyobb érzékenységen?

Azért lassan beindult az élet. Ahogyan szokásos: először a cinkék...

...aztán a verebek jelentkeztek. Ők persze csőstül.

Aztán a fakopáncsok is berepültek.

A négy szajkó ma több alkalommal belátogatott. A diót már megunhatták, mert most a kukoricát keresték.

A verebek nagy surrogással jöttek-mentek. Olyan zajjal közlekedtek, hogy szinte kihívták a sorsot maguk ellen. Lehetetlen, hogy ez a zsivaj ne csábítsa ide a karvalyt! -gondoltam. 

Aztán egyszer csak varázsütésre síri csend állt be a les környékén. Körbenéztem, de nem láttam semmit. Biztosan a hátsó nagy fákra telepedett. Aztán az üvegen át megláttam a karvaly fejét, amint elsétált (!) a les előtt úgy fél méterrel! Kis idő múltán a lehető legjobb helyen láttam meg a madarat.

Ez a múltkori tojó lehet. Ki tudja, hányszor járhatott már itt a távollétemben, de nagyon otthonosan érezte magát. Most háttal ült be és türelmesen várakozott. Csak a szemével kereste a prédát.

Jó fél óra után felkerekedett, de pár perc múlva az ölyv beszállón pihent meg újra.

Ismét hosszú szemlélődés, majd rövid portyára indult. Bevallom, szurkoltam, hogy hozzon valami zsákmányt, de a kökénybokor biztos fedezéket nyújtott a kis madaraknak. Harmadszorra már egyenesen az etetőre ült.

A szajkók csak a fákról szitkozódtak, de nem mertek lejönni a kukoricáért. A fakopáncsok is jobbnak látták távol maradni. Közben már nem tudtam visszatartani a hetek óta tartó kínzó köhögésemet. A karvaly meg sem rezzent, pedig többször rám tört a köhögési roham. Aztán ismét portyára indult a les körül és az első helyre szállt vissza, de megint csak üres "kézzel" jött.

Egy óra és negyven percig élveztem a társaságát. Nem akartam elriasztani, ezért csak akkor hagytam el a lest, amikor végleg távozott és a cinegék, a verebek ismét visszatértek az etetőre. A múltkori és a mai képekkel a zsákmány nélkül üldögélő karvaly témáját talán már kimerítettem. :) (Igaz, hogy a színesebb hím azért még modellt ülhetne nekem.) 

Az egerészölyv talán nem állhatja a verebek állandó randalírozását, mert ma sem mutatkozott. Nem vagyok bánatos miatta, a karvaly újabb látogatása feledtette az ölyv távolmaradását.