Március végén

Március utolsó napjait írjuk. Mit lehet ilyenkor fotózni? Ötletekért felütöm a fotónaplómat, visszanézek pár évet és rögtön kiderül: mocsári gólyahírt lehetne fényképezni! Irány a már megismert turai pocsolyák egyike és valóban megtalálom a kedves kis virágok termőhelyét. Estébe hajlik az idő, ilyenkor a sárga szirmok mögött kéknek mutatkozik a zavaros víz.

Észre sem veszem és máris rám esteledik. Kis ügyeskedéssel a lenyugvó Nap is a képre kerül.

És, ahogyan a virág megjósolta, másnap délután egy gólyapár is megjelent a vizenyős turai réten. Szaporán kapdosták el és nyelték le a békákat, melyeket csak ők láthattak.

Sokáig figyeltem őket. Szerencsémre egyikük olyan helyre sétált, ahol különösen szépnek mutatkozott a fénypászmákkal megvilágított üde zöld tavaszi rét.

A másnap útba ejtett közeli kisváros gólyafészkén csupán egy madarat láttam.

Féllábon állva nézelődött, mintha a párját várta volna. Néha izgatottan felborzolta torok tollait ...

... sőt néha fejét hátra hajtva kelepelt is egy sort.

A Nap már lenyugodott és a párja mégsem tért haza. A magányos gólya csalódottan kuporodott le a fészekben, én meg haza indultam.

Egy másik belvízen a réti kakukktorma borult virágba. Egy-két napja jártam arra és akkor még nyomát sem találtam a virágoknak.

A jövőre gondolva az itatómat kitakarítottam, felújítottam és friss vízzel töltöttem fel. Jöhetnek az inni vágyó madarak!

Tavaly sok fácán járt a lesemhez, de a tél folyamán valamiért elszoktak onnan. Még most is bőven szóróm a kukoricát és a napraforgót, de csak egyetlen kakas tett nálam futó látogatást.

Az utóbbi napok szinte nyarat idéztek, napsütés és kellemes meleg örvendeztetett meg embert, állatot. A szőlőt metszettem a kertben. Amikor délután megnyitottam a kertkaput, a ruhámmal majdnem lesodortam egy, az átmelegedett deszkákon napfürdőző zöld gyíkot. A kis állat nem ijedt meg, helyben maradt. Le kéne fotózni! De vajon megvár-e? A gép a kocsiban, a kulcsa a szobában... Futás! Pár perc múlva a masinával a kezemben tértem vissza és a kicsi hüllőt az előbbi helyén találtam. Gyorsan kattintottam és csak azután vettem észre, hogy milyen furcsa, kicsavart pózban lóg a gyík a lécen.

Három lába a levegőben és csupán a negyedikkel kapaszkodik.

Más szögből is ugyanezt tudtam megállapítani.

Közelebb óvakodtam, fotóalanyom nyugodtan tűrte.

A gyíkocska megunta a függeszkedést és a keresztlécre csusszanva tett pár lépést.

Még ekkor sem vette sietősre, ...

... de azért szép nyugodtan lehuppant a földre és szinte álmos lassúsággal megindult a ház sarka felé. Követtem, arra várva, hogy kiérjen az árnyékból és újra lefotózhassam. Felmászott az ereszre kúszott vadszőlő leveleire, de itt már nem engedélyezett több felvételt: fajára jellemző fürgeséggel tűnt el a levelek rejtekében.

Különös találkozás volt és érdekes fotótéma. Jól jött ebben az ínséges, témahiányos időben.

Apró élmények

Ez időtájt, kora tavasszal nem bővelkedem a jó fotós témákban. Az etető már nem, az itató még nem működik és a fácánok is elszoktak tőlem. Az ölyveket még becsalhatnám, de már nem tudnak újat mutatni. Hiába vannak ismét belvizek a turai határban, a vízi madarak még nem járják őket. Vajon fogják-e egyáltalán?

Marad a turai táj, mely nem túl látványos, de a hajnalok széppé tudják varázsolni. Hát még, ha állat, vagy madár is kerül a képre!

Egyébként meg a pirkadat színei gyönyörködtetnek.

A látóhatár fölé emelkedő Nap korongja még vörös, ...

... de néhány perc múltán, tovább emelkedve már fehéren izzik.

Az időszakos tavacska vize szépen tükrözi és megsokszorozza a napkelte fényeit.

A fűzfa barkái már sárgán virágozva ontják a virágport a méhek nagy örömére.

Számtalanszor fényképeztem már a színes ég előtt hajladozó nádbugákat is, de nem tudom kihagyni az adódó jó alkalmat.

A látványos szín- játék azonban csak néhány percig tart, addig kell kattogtatni. Azután elfogynak a színek és a tükröződések varázsukat vesztik. 

Az állatok ilyenkor talán még a szokottnál is óvatosabbak, csak távolról láthatók.

Csak a lassanként szerelmi lázba kerülő nyulak nem veszik észre néha időben a fotóst.

Persze itt vannak azért a korai vadvirágok, de azokat is számtalanszor lefotóztam már az évek során.

Idén újításképpen a halszem optikámat próbáltam ki e célra, hogy a környezetet is jobban láttassam.

Azért készült néhány kép teleobjektívvel ...

... és egy öreg lencsével is.

Tamás barátom szép közeli őz fotókat készített mostanában a szigeten. Tegnap napkelte előtt kiültünk a bevált helyére, a Vízmű területen egy vetés szélére. Még alig pitymallott, a Duna menti nyárfák sziluettjei jól mutattak az ég kékjében.

A korai derengésben átszaladt előttünk néhány muflon. Kár, hogy túl korán, még rossz fényben jöttek és sietősen távoztak.

A nagy messzeségben dám bikákat láthattunk, de a fotózáshoz túl távol voltak. A szemközti erdő szélén őzek mutatkoztak. Legelészve közeledtek ugyan valamennyit, de végül visszafordultak és eltűntek. Mögöttünk, a bokrok sűrűjében fácán kakas rikoltozott. Éppen arra figyeltem és emiatt majdnem elszalasztottam a kerítés átjáróján hirtelen kilépett őzet.

Mozdulni sem mertem, de azért még sikerült egy képet készítenem a meglepett bakról, mielőtt elugrott volna.

Ez a szép, barkás agancsú kis bak volt számomra az utóbbi idők legnagyobb zsákmánya. Van, amikor egy kép többet ér, mint máskor egy egész sorozat.

Ha apránként, nehezen  gyűjtögetve is, de lám, azért összejött néhány kép ebből a téma szegényes időszakból és ez ad némi reményt az élménydúsabb folytatásra. Úgy legyen!

Két fotózás

Tamás barátommal azelőtt minden hétvégén emlékezetes fotós túrákat tettünk a szigeten. Mostanra megritkultak ezek az alkalmak. Talán amiatt is, hogy már kevesebb a szabadidőnk. Hol egyikünknek, hol másikunknak kell unokákat pesztrálni. Leginkább mégis a téma hiánya okozza azt, hogy ritkán tudunk közös programot találni. Kedves fotós barátom nemrég meghívott az erdei lesébe, ahol már rókát, muflonokat és héjákat is fotóztak. Nos, a közösen eltöltött három óra alatt ilyen különlegességek nem mutatkoztak, de az etetőnél és az itatónál is szép madár forgalomnak örülhettünk.

Legutóbb a szigetről a Pilisbe autóztunk, hogy kökörcsineket fényképezzünk. Évek óta nem jártunk itt és kétséges volt, hogy nem jöttünk-e túl korán, azaz találunk-e egyáltalán kinyílt virágokat? 

Már messzire behatoltunk a termőterületre és csupán két bimbós fekete kökörcsin tövet találtunk. 

Szerencsére később, a sziklák között, egy szélvédett helyen rábukkantunk a leánykökörcsinekre is. Első virágaik éppen nyílóban voltak, tehát jókor jöttünk! Mint akik kincset találtak, olyan mohón vetettük hasra magunkat a természet törékeny kis csodái előtt és fotózni kezdtük őket. Később kirándulók és fotósok is jöttek, át kellett adnunk a helyünket, de egy újabb jól sikerült fotós kirándulás örömével tértünk haza.