Apró élmények

Ez időtájt, kora tavasszal nem bővelkedem a jó fotós témákban. Az etető már nem, az itató még nem működik és a fácánok is elszoktak tőlem. Az ölyveket még becsalhatnám, de már nem tudnak újat mutatni. Hiába vannak ismét belvizek a turai határban, a vízi madarak még nem járják őket. Vajon fogják-e egyáltalán?

Marad a turai táj, mely nem túl látványos, de a hajnalok széppé tudják varázsolni. Hát még, ha állat, vagy madár is kerül a képre!

Egyébként meg a pirkadat színei gyönyörködtetnek.

A látóhatár fölé emelkedő Nap korongja még vörös, ...

... de néhány perc múltán, tovább emelkedve már fehéren izzik.

Az időszakos tavacska vize szépen tükrözi és megsokszorozza a napkelte fényeit.

A fűzfa barkái már sárgán virágozva ontják a virágport a méhek nagy örömére.

Számtalanszor fényképeztem már a színes ég előtt hajladozó nádbugákat is, de nem tudom kihagyni az adódó jó alkalmat.

A látványos szín- játék azonban csak néhány percig tart, addig kell kattogtatni. Azután elfogynak a színek és a tükröződések varázsukat vesztik. 

Az állatok ilyenkor talán még a szokottnál is óvatosabbak, csak távolról láthatók.

Csak a lassanként szerelmi lázba kerülő nyulak nem veszik észre néha időben a fotóst.

Persze itt vannak azért a korai vadvirágok, de azokat is számtalanszor lefotóztam már az évek során.

Idén újításképpen a halszem optikámat próbáltam ki e célra, hogy a környezetet is jobban láttassam.

Azért készült néhány kép teleobjektívvel ...

... és egy öreg lencsével is.

Tamás barátom szép közeli őz fotókat készített mostanában a szigeten. Tegnap napkelte előtt kiültünk a bevált helyére, a Vízmű területen egy vetés szélére. Még alig pitymallott, a Duna menti nyárfák sziluettjei jól mutattak az ég kékjében.

A korai derengésben átszaladt előttünk néhány muflon. Kár, hogy túl korán, még rossz fényben jöttek és sietősen távoztak.

A nagy messzeségben dám bikákat láthattunk, de a fotózáshoz túl távol voltak. A szemközti erdő szélén őzek mutatkoztak. Legelészve közeledtek ugyan valamennyit, de végül visszafordultak és eltűntek. Mögöttünk, a bokrok sűrűjében fácán kakas rikoltozott. Éppen arra figyeltem és emiatt majdnem elszalasztottam a kerítés átjáróján hirtelen kilépett őzet.

Mozdulni sem mertem, de azért még sikerült egy képet készítenem a meglepett bakról, mielőtt elugrott volna.

Ez a szép, barkás agancsú kis bak volt számomra az utóbbi idők legnagyobb zsákmánya. Van, amikor egy kép többet ér, mint máskor egy egész sorozat.

Ha apránként, nehezen  gyűjtögetve is, de lám, azért összejött néhány kép ebből a téma szegényes időszakból és ez ad némi reményt az élménydúsabb folytatásra. Úgy legyen!