Februárban mindig nehéz fotótémát találni. A hó elolvadt és enyhe, már-már tavaszias idő köszöntött be. A lehangoló téli szürkeségből egyelőre csak egyetlen üdítő szín virított elő: a vetések harsány zöldje. Ez a szín már egy újabb tavasz közeledtét jelzi. Hányadik lesz ez már? Ej, jobb, ha nem gondolok bele! Mint oly sokszor, most is Áprilyt kell idéznem, hogy a hosszú, unalmas telet temető érzéseimet leírjam.
Jössz, ifjú zöld,
hogy öreg szemem újra üdvözöld.
Duzzadsz, patak,
hogy - völgy zenéje - hallgathassalak.
Jössz, langyos est,
hogy fáradt testem ágyamhoz vezesd.
Jössz, régi gond,
hogy unt litániád fülembe zsongd.
Jössz, éber éj,
hogy rég elmúlt kedvesekről beszélj,
kiket a zöld
sírjaikon sarjadva üdvözölt.
Az egyik kizöldült vetést szegélyező kis akácosban őzek tanyáznak. Napjában többször előjönnek táplálkozni. Az alkonyi fényekre számítva néhányszor ki-kiültem egy alkalmas helyre, hogy meglessem őket. Innen normál és ellenfényben is fotózhattam. Előfordult, hogy egy előőrsük már megelőzött, a nyílt térségen legelészett és persze azonnal észrevettek, máskor egy rossz irányba lendült fuvallat árult el, de néhány képet azért sikerült készítenem.
A bakok újra növesztett agancsa még barkás ilyenkor. Sérülékeny fejdíszükre nagyon vigyáznak és bár a rangsor viták gyakoriak, inkább még elkerülik az összecsapást. Amíg a suták és a tavalyi gidák békésen legelésznek, addig a bakok erejüket fitogtatva kergetőznek.
Egyszer a két versengő hím már farkasszemet nézett egymással és küszöbön állt az összecsapás.
Egy suta távolból nézte, hogy vajon ki lesz a győztes? Végül a bakok elhalasztották a harcot.
Hosszú futásokban edződnek a fiúk, vagy azért, mert menekülnek, vagy mert üldözik a vetélytársat.
Egyik este a szél miatt olyan helyen kellett leülnöm, ahonnan messze jártak az őzek. Tudtam, csak abban bízhatok, hogy a nagy hajkurászásban óvatlanul elém keverednek a harcosok. Szerencsére így is történt. A reménytelen messzeségből hirtelen kivált egy vágtató páros.
A táv felénél pihenőt tartottak. Az üldözöttnek még a lehelete is látszott.
Aztán közelebb jött, de nagy ívben elkanyarodott.
Az üldöző végül éppen az irányomban akart beváltani az erdőbe és egészen közel ért már, amikor észrevett.
Addigra vetélytársa már megnyugodva tartott az erdő felé.
Mialatt az események zajlottak, egy fiatal suta észrevétlenül közvetlenül elém keveredett. Akkor sem riadt meg, amikor felé fordultam és kattogtatni kezdtem, nyugodtan folytatta a legelészést.
Azóta néhányszor még próbálkoztam, de eredménytelenül. Az őzek szétszóródtak, kisebb csapatokba verődtek és óvatosabbak lettek. Szerencsére még idejében sikerült ezt a néhány képet zsákmányolnom.
