Ajándék ez a nap!

Hosszú hónapok kritikusan alacsony vízállása után végre egy enyhe árhullám vonult végig a Dunán. Ezt már pénteken, a komphoz érve örömmel tapasztaltam és rögtön a jégmadarazás esélyét latolgattam. Tamással ennek ellenére szombaton dámozni indultunk. Csak a lesen ülve jöttünk rá vállalkozásunk hiábavalóságára, mivel a nagy köd oszlani nem akart. Amúgy sem volt mozgás, mindössze egyetlen fiatal bika árnya sejlett fel a tejfehér távolban, de a fényképezőgépem nem bírt a lehetetlennel. Sebaj! Mégsem volt haszontalan a kirándulásunk, mert hazafelé útba ejtettük a holtágat, ahol valóban kedvező vízállás fogadott bennünket és egy átrepülő jégmadár felszította másnapi reményeinket.

Vasárnap napkelte táján indultunk és a Dunánál megálltunk egy hajnali tájkép kedvéért.

A holtágnál köd ugyan nem volt, de a kevéske fényben ólomszürkén csillogott a víz. Nem kellett sokáig várnunk a madarunkra, csakhamar berepült.

Nyugodtan nézelődött, néha csapott csak a vízbe.  Halat nem, csak valami csigafélét fogott, amit hamar elnyelt.

A közelebbi ágon hosszan elidőzött...

... és a tollazatát rendezgette.

Mire az emelkedő nap besütött a mederbe, már továbbszállt és hiába vártuk vissza. Így is nagyon örültünk a novemberi jégmadárnak és már a közelgő télre gondoltunk. Vajon lesz-e alkalmunk "havas jegest" fotózni? 

A sátrunkból egy áthúzó darucsapat lármája ugrasztott ki bennünket. Tamás még elcsípett egy képet a fák fölött, én már elkéstem. Azért a lassan ősziesedő holtág látványa fotózásra késztetett.

Hazaérve eszembe jutottak a királykák. Vajon itt vannak-e már? Miután próbálkozó telefonhívásomra megjelentek, szántam rájuk egy órát. Az örökké izgő-mozgó, bujkáló madárkák alaposan megizzasztottak, mire sikerült elfogadható környezetben néhány bemozdulásmentes képet készítenem róluk.

Egyszerre több példány is repkedett körülöttem, néha karnyújtásnyira tőlem. A többnyire csak örökzöldeken tanyázó kicsikék egyike az őszibarack fa ágán ugrándozott, nekem háttal. Narancssárga csíkjáról úgy gondoltam, hogy ő egy tüzesfejű királyka, szurkoltam, hogy szembe forduljon. Ekkor láttam, hogy hiányzik a jellegzetes fehér szemöldök sávja, vagyis ő is csak egy egyszerű sárgafejű.

Miközben a királykákra vadásztam, hangos krúgatásra lettem figyelmes. Egy népes daru csapat keringett a sziget fölött. Talán a két Duna-ág vizének csábítása zavarta meg a vonulásukat? 

Délután értünk Turára és mire a lesemhez jutottam az élelmiszer utánpótlással, már esteledett. Két lovas haladt el a közelemben.

Hazatérés előtt még megcsodáltam az alkonyi ég színpompáját.

Mintha nem is november lenne, ismét egy ritka szép és élménydús nappal gazdagodtam. Az élet ilyen pazar ajándékát az én koromban pedig már igazán illik megbecsülni!