Kezdődik...

A hideg meghozta a madarak étvágyát és örvendetes forgalmat teremtett az etetőmnél. A széncinegék szünet nélkül ostromolták a napraforgó tárolót.

Csak néha érkezett egy kékcinege a szenesek tömegében és csak pillanatokig állt modellt.

A szemtelen szajkók a magok mellett az ölyveknek szánt húst is megdézsmálták.

A piros sapkás fakopáncs is újra rákapott a napraforgóra és gyakran ült be az etetőbe.

A karvaly először a hangjával vétette észre magát. Először a les tetején sipítozott, majd egy szajkó elkergetése után meg is mutatta magát, sajnos éppen az árnyékban.

Szerintem egy tapasztalatlan fiatal példány lehetett, mert nem nagyon rejtőzködött: többször is megjelent és még az etetőbe is beült nagy buzgalmában.

Az egerészölyv sem sokat váratott magára, látható félelem nélkül ült az étkezőhelyre.

Hirtelen egy másik ölyv csapott le, az első harc nélkül adta át a helyét az erősebbnek. Az akció olyan  gyorsan történt, hogy lemaradtam róla, helyesebben, csak életlen képek sikerültek, ami egyre megy. A második ragadozó aztán kiszabadította a koncot a rögzítésből és elrepült vele.

A fakopáncs időnként újra megjelent és nyakig ült az etetőbe.

A szajkók telhetetlenül tömködték a kukoricát a torkukba és messzire hurcolták. Hogy megették-e frissiben mindet, vagy szokásukhoz híven eldugdosták, azt nem tudhatom. Mindenesetre így nagyon gyorsan fogy a drága eleség! :)

A karvaly harmadszor is visszatért és olyan közel ült be, hogy 100 mm-en sem fért a képbe a farka vége. :) Mire meg átálltam volna az álló formátumra, akkorra továbbszállt.

Végezetül még egy fácánkakas is belátogatott a lesem elé, felkapkodta a kiszóródott napraforgót a földről, majd angolosan távozott.

Nem panaszkodhatom tehát az etetőmre, már a kezdet is várakozáson felül sikerült, hiszen szinte minden jelentősebb tavalyi vendégem tiszteletét tette. Remélem, a hosszú tél folyamán még sokszor fogok velük találkozni. Bár kár tagadnom, hogy néhány eddig nem látott, új kosztossal is szívesen megismerkednék...