Több, mint egy hónapja tart az ismeretségünk a "leshezjáRókával". Csodálom szépségét és ügyességét, melyet több módon is próbára tettem már. Megtanulta a különböző tornaszerek használatát és otthonosan mozog rajtuk, hogy megszerezze a csirkehús jutalom falatokat. Legutóbb már nemcsak felfelé, de lefelé is bemutatta gerenda gyakorlatát, melyet én a legmagasabb pontszámmal jutalmaztam. Igaz, ő erről mit sem tudott, többre értékelte a számára oly vonzó husikát. :)
Ezzel gyakorlatilag ki is merült az ötlettáram. Egy fotóstársam javasolt még egy próbát: lógass le egy húst egy faágról, hadd ugorjék érte a róka! Igen ez jó lenne, de nincs alkalmas fa a lesem előterében, megfelelő közelségben. - válaszoltam, de a bogár már benne maradt a fülemben. Aztán legközelebb, amikor előbújtam a kunyhómból a homlokomra csaptam: igaz, hogy elől nincs, de van hátul! Csak egy kilövő nyílást kell vágni a les falán, meg kell fordítani a széket és a fához kell csalogatni a rókát. Erre a csirke aprólék levesünk maradék csontocskáit használtam, melyeket a kunyhóm megközelítésére használt kitaposott ösvényen szórtam el a fa irányába. A csalikat a faágakra helyeztem és izgatottan vártam a főpróbát. Jött is a koma, felszedegette és elrágta a nyomjelző csontokat, miközben egy méterre haladt el a les mellett. A fa közelében megérezte a magasból illatozó csábító falatokat.
Azt hiszed, hogy kifogsz rajtam? - nézett felém (hiszen tudta, hogy ott rejtőzködöm, de nem bántom).
Már nyomon volt...
... aztán játszi könnyedséggel szaladt fel a fára és meg is szerezte a zsákmányt.
A másikért újra próbálkozott és ismét sikerrel járt.
Jóízűen rágcsálta el fáradozása jutalmát...
... még jó, hogy nem akadt a torkán.
Kölcsönös elégedettség töltött el mindkettőnket: ő a száját nyalogatta, én a kezem dörzsölgettem a jó képek megszerzésének örömében.
Odahaza persze jött a gondolat: szép volt ez a kaland, de videón még szebb lett volna! Így hát egy következő alkalommal elkészítettem az alábbi filmecskét. Remélem, minden olvasómnak tetszeni fog!
Ezzel -ahogy mondják- a hetedik bőrt is lehúztam a rókámról, nem tudom, van-e még? Bizonyosan meg tudnám szelidíteni, még tán a kezemből is enne, de nem akarom. Nem akarom kinevelni belőle az embertől való ősi félelmet, mert akkor a vadászhoz is gyanútlanul közeledne, ami a biztos pusztulását jelentené. Így hát beszüntetem az etetését és fájó szívvel búcsút veszek tőle. ... De máris hiányzik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése