"Feripapa" élményszámba menő vízimadaras fotóit néha-néha az Index fórumon látom. Bevallom, irigylem is, hiszen éppen ez az a területe a természetfotózásnak, amelyben a leggyengébb vagyok. Nem csoda, hiszen ritkán van alkalmam vizes élőhelyen nézelődni. Ő pedig a Tisza tó mellett lakik és sok időt tölt a vízen. Már megfordult a fejemben, hogy egyszer bejelentkezem hozzá egy fotóstúrára. Merthogy Feripapa motorcsónakján a tó legeldugottabb nádasaiba is elkalauzolja vendégeit a különleges madárfotók kedvéért.
A halogatott elképzelés akkor vált komoly tervvé, amikor kiderült, hogy egy fotós barátomnak is éppen ez a szándéka, tehát érdemes társulnunk. Az elmúlt pénteken délután a poroszlói kikötőben aztán összejött a találkozó avatott túravezetőnkkel, de mielőtt vízre szálltunk, még szétnéztem a környéken.
A tündérrózsa kerek levelei néhol még a lehorgonyzott csónakok között is sűrűn fedték a víz felszínét.
Meglepetésemre egy szelíd kócsag téblábolt a csónakok között, talán apró halakra számított a horgászoktól.
Egy ideig hagyta magát fotózni, majd beszállt a stégre, ahol már békén hagytam.
Egy ideig hagyta magát fotózni, majd beszállt a stégre, ahol már békén hagytam.
Becuccoltunk, elfoglaltuk székeinket, vezetőnk beindította motort, kihajóztunk a nyílt vízre és a régen várt túra kezdetét vette.
Persze minden madarat lefényképeztünk, amely utunkba került: elsőként egy szürkegémet.
Később egy hattyú család mellett haladtunk el.
Vagy éppen egy megfáradt sirály pihenését fotózhattuk.
Jó fél órai utazással értünk el egy vízi növényekkel sűrűn benőtt területet, ahol a szerkők tanyáztak.
Az erős szél a tündérrózsák kerek leveli alá kapott és lebegtette őket. Hamarosan megpillantottuk az első fattyúszerkőt.
A szépséges madarak egészen közel repültek hozzánk.
Az erős szélben szépen vitorláztak. Öröm volt fényképezni őket.
A szerkők megtelepítése céljából Feripapa még a tavasszal lécekből összeállított kereteket, azaz fészek alapokat helyezett ki, ezeket náddal fedte be.
Ezeket a "műfészkeket" örömmel vették birtokba a madarak és további anyagot hordva rájuk, oda is építették a fészkeiket.
A családon belüli munkamegosztás szerint a tojó a csirkékkel maradt, a hím pedig a fészekhez hordta az élelmet.
A madarak hamar megszokták a csónakkal érkezett fotósokat, magukat nem zavartatva élték mindennapi életüket.
Körülöttünk vitorlázva fogdosták az apró rovarokat és hordták a kicsiknek.
A szerkők mellett küszvágó csérek is fészkeltek. Kissé világosabb csőrükről, csak röptükben látható ék alakú farkukról ismertük fel őket. Ők már kis halakkal kínálták a fiókájukat.
A csér apuka hozta a halat...
... melyet az anyukával együtt kínálgattak a csemetének.
A kis csér egyetlen fiókaként jóllakatva már nem nagyon kívánta a kaját.
A hím madár visszaröppent és újra próbálkozott.
Miután a kicsi továbbra sem lelkesedett, átadta a halat a tojónak.
Annak örömére, hogy a vacsora mégiscsak hasznosult, "Csér úr" újra portyázni indult.
Csérné pedig mintha korholta volna az étvágytalan csibét: " Ha nem eszel, sosem lesz belőled erős, nagy madár! "
A gyönyörűséges tündérfátyol mezőben itt-ott vöcskök is mutatkoztak.
Ők még csak a fészek építésnél tartottak.
A szerkő fiókák a csér csibével ellentétben alig várták az etetést. Igaz, őket csak apró rovarokkal táplálták a szüleik.
A mindig éhes fiókák táplálása nehéz munka. Az élelemért a tojó is ki-kirepült. Amikor visszatért, a kicsik rögtön megrohanták.
A nagy hajszában alig maradt egy kis pihenője a tojónak.
Lassan esteledni kezdett, fogytak a fények. A fészkén ülő búbos vöcsök már az éjszakára készült.
Sajnos erősen befelhősödött az ég, a szél egyre erősödött, sőt esni is kezdett.
Vissza kellett indulnunk. Az alkonyati színvarázs aznap elmaradt. Legnagyobb sajnálatunkra.
Nekem, szárazföldi fotósnak így is emlékezetes élményt jelentett ez a kirándulás.
