Váratlan rókák

Nem könnyű lemondani a kis rókákról, pedig minden jel arra mutatott, hogy idén nem találkozom többé velük. Csupán két kép a fűből alig csak kilátszó bátortalan kicsikékről? Gyenge eredmény! A titokzatos kotorék idén is megtréfált. Biztosan a kinti táborhelyre vitte gyerekeit a szuka. De hátha visszajönnek, mint ahogyan ez korábban is megtörtént már. Hogy megbizonyosodjam, csalétket vittem a kotorékhoz. Ha az másnapra eltűnik, akkor még van remény...

Azért a könnyű kis fényképezőgépemet a nyakamba akasztottam, amikor megindultam a csirkehússal a rókavár felé. Sose lehet tudni, hátha kint játszanak a vöröskék... Már csaknem célhoz értem, amikor vagy ötven méternyire feltűnt előttem egy róka. Láthatóan megijedt, de nem szaladt el, sőt! Megindult felém! Félve ugyan, de szépen közeledett a magas zöld növényzetben kitaposott szűk ösvényen. Közben persze bőszen kattogtattam. Ez lett az utolsó kép, mielőtt elugrott volna a ravaszdi:

Csak otthon, a számítógépen ismertem rá: ez ugyanaz a szuka, amelyik tavaly a szájába kapva menekítette el előlem a kölykét! Idén is ő volt tehát a rókavár úrnője! Nagyon morcosnak látszott, hogy megint egy háborgató tart az otthona felé. Azt, hogy futás helyett felém jött, annak tudom be, hogy talán az egyik kölyke ott rejtőzhetett hozzám közelebb a nagy fűben és az ő megmentésére sietett. Mondanom se kell, hogy ez a találkozás végképp keresztülhúzta a számításomat, többé nem láttam a róka család egyetlen tagját sem. Ami nem megy, azt ne erőltessük! - zártam le magamban keserűen a róka fotózási terveimet.

De akkor mit fotózzak? Megnézhetném a gyurgyalagokat! Szombaton kora délután el is indultam felderítésre, ismét csak könnyű felszereléssel, azaz csak a kis gépet vittem magammal. 

A Galga töltése mellett láttam legutóbb több színes madarat, arra vettem az irányt. A rókákra már nem is gondoltam, pedig az utam ott vezetett el a bombatölcséres kotorék mellett, ahol már idén is sok-sok órán át vártam a kölykök megjelenésére - hiába. Ahogy arra tekintettem, a zöld lombok között egy vörös foltot vettem észre. 

Rókák! Egy nagy és egy kicsi! - ismertem fel. Szegényeknek túl feltűnő a ruházatuk, nem is értem, miért alakult ez így? Egyik évszakban sem tudnak beleolvadni a környezetbe, hacsak ősszel nem!

Szóval a cuccot gyorsan ledobtam és igyekeztem közelebb férkőzni a kicsijének környezetismeretet oktató szukához. Az persze rögtön észrevett és megugrott. Vészjelet nem adhatott, mert a kölykök maradtak és kíváncsian nézegettek ki a gödörből. Egyiküknek csak a füle látszott és a gazok elvitték az élességet. 

Némi ügyeskedéssel azért sikerült egy éles kép is.

Lábujjhegyen, oldalazva elértem a korábban használt leshelyemet, amely a rókavár legmagasabban lévő kijáratára néz. Ott üldögélve még néhányszor megmutatta magát a legkíváncsibb kölyök.

Olyan közel voltam, hogy még portrét is tudtam készíteni.

Néhány percig tűrte a fényképezést a kis róka, aztán megelégelte és beugrott a lukba. A rossz fényviszonyok és az előtérben lévő füvek zavarása ellenére a kis gép jól vizsgázott. 

Új reménnyel töltött el, hogy a már esélytelennek tartott kotoréknál kamaszkorú kölyköket találtam.

Másnap kora reggel teljes fotócuccal és csalétkekkel felszerelve újabb három órát üldögéltem ugyanott - hiába. Be kell látnom, hogy a szépen felcseperedett és kiokosodott rókákkal már csak véletlenül lehet összefutni! 

Talán soha ennyi időt nem fecséreltem a különböző kotorékoknál ilyen kevés eredménnyel. Hol vannak azok a régi szép idők, amikor akár tíz kölyök is hancúrozott, rohangált és birkózott előttem? 

Sebaj, ha igazán élménydús róka kalandokra kívánok emlékezni, visszanézem a régi bejegyzéseimet.

Tegye ugyanezt a kedves olvasó is!

https://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2015/05/turelem-rokat-terem.html

https://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2016/05/jo-tett-helyebe.html

https://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2016/05/a-boseg-zavara.html