Ennyi volt a rókázás?

Ma egész nap esik az eső és erős szél fúj, emiatt nem jutok ki a terepre. A fotózás helyett mi mást tehetnék, összefoglalom az idei "rókázásaimat".

Tíz éve járok májusban a megszokott kotorékhoz és egy-két év kivételével mindig láttam ott kölyköket. Volt olyan esztendő, amikor bőségesen szolgáltak élményekkel, máskor meg alig valamivel. 

Az évek során rejtélyes eltűnésekkel és megkerülésekkel találkoztam itt. Bebizonyosodott, hogy a róka mama már kicsi korukban kicsalogatja kölykeit egy közeli nádas rejtekébe. Oda persze csak az erősebb és bátrabb kicsik merészkednek, a gyengébbek a rókavárban maradnak. Ezek, ha ki-kijönnek is, nagyon félénkek, visszahúzódóak. Arra is volt már példa, hogy váratlanul az összes kölyök visszatért  éjszakázni a biztonságosabb üregbe, vagy azt akár még játszótérként is használták. Ez a magyarázata annak, hogy néha csak egy-két visszamaradott ifjú bátortalankodik a rókavárnál, másnap meg már az alom összes kölyke ott hancúrozik. Ez a kotorék és kis lakói sok borsot törtek már az orrom alá (igaz, örömöt is bőven okoztak). Hogyan lehet őket megpillantani? Erre nincs biztos recept, a fotós sikeréhez egyetlen módszer vezet: minél több időt tölteni a helyszínen.

Nos, az idén már több alkalommal sok-sok órát üldögéltem rókákra várva, de csupán két aprókát sikerült lencsevégre kapnom, azokat is olyan magas fűben, hogy alig látszottak.

Egy esős éjszaka utáni korai órán éppen a kotorék felé tartottam, amikor megpillantottam a magas lucernában egy sompolygó felnőtt róka alakját. Gyorsan előkaptam a fényképezőgépemet és vártam az alkalmat, hogy lefotózhassam. A róka alig tíz méternyire haladt el mellettem, de nem vett észre. Átvágott a diófáson, még mindig fotózhatatlan takarásban, aztán az előző nap lekaszált lucernaföldre tartott. Óvatosan követtem és a fák takarásából fényképeztem, amint a rendek között keresgél élelem után.

Fiatal kan róka, nyilván a kölykök apja. - állapítottam meg. Bundáját átáztatta a vizes növényzet.

A gép kattanására felém nézett, de a fa mögött nem láthatott és a szélcsendben szagot sem foghatott.

Nyugodt maradt és zavartalanul könnyített magán.

Valamit hallott, ezért hátranézett. Örültem, hogy fesztelenül viselkedett és szépen pózolt.

Hát még, amikor vakarózni kezdett!

Ki tudja, mit talált a növényzet alatt, de jóízűen eszegetett.

A távoli zaj ismét felkeltette a figyelmét. Feszülten figyelt.

Aztán megnyugodva folytatta a keresgélést.

Az a jobbról jövő gyanús zaj aztán végérvényesen megriasztotta és menekülésre késztette.

A nádas széléről még visszanézett, de végül eltűnt a szemem elől. 

Kis rókákat reméltem, felnőttel hozott össze a szerencse. Az se rossz!

Az eső pillanatnyilag is vigasztalanul hullik a szürkeségből. Lehet, hogy elmossa az idei rókás reményeimet? Majd elválik!