Északi expedíció

Ma reggel Salgótarjánba utaztam, mert egy kedves, korombeli fotós társ, - akivel már egy évtizede netes ismerősök vagyunk és akit sokan csak Mepiszként ismernek - meghívott a házához nyaktekercset fotózni. Hogy lehet valaki annyira szerencsés, hogy a kertjében költsön egy ilyen különleges madár, amelyet én csupán egyetlen egyszer láttam életemben? - tűnődtem. Csodálkozásom aztán csak addig tartott, ameddig meg nem mutatta a birtokát, amelyet nyugodtan nevezhetek madárparadicsomnak. Nagy fák, dús növényzet, egész évben működő etetők, fészkelésre alkalmas odúk mindenfelé, kis tavacska itató gyanánt, egyszóval minden a vadmadarak kényelmét szolgálja ebben a gyönyörű kertben.

Emellett mindenféle díszmadár is lakik a ketrecekben. A komor, esőre hajló, fotózást nehezítő időben gyorsan végigszaladtam a kis fényképezőgépemmel, csak, hogy dokumentálhassam a sokféleséget. 

A fényhiány miatt sok fotó még ennyire sem sikerült, szóval rengeteg különlegességet láthattam a fentieken kívül is. A kis tóban aranyhalak úszkáltak és persze békák is teremtek.

A rövid magán állatkerti séta után beültem az előkészített, álcahálóval takart leshelyre, ahonnan zavarásuk nélkül fényképezhettem a nyaktekercseket, akik teli csőrrel hordták a hangyatojásokat az odúban cseperedő fiókáiknak. A rossz fényviszonyokkal még a nagy gépem is megkínlódott.

Vendéglátóm jóvoltából egy új madárfaj került a fényképezőgépem elé. Megköszönve a meghívást, páratlan élménnyel gazdagodva vettem búcsút a madárkert gazdájától. 

Maradt még időm, gondoltam, hogy meglátogatom a közeli Somoskő vadasparkját, melyet korábbról ismertem. A helység persze elsősorban a váráról nevezetes. 

Naná, hogy a fotósétámra a pillekönnyű kis gépemet vittem magammal.

A parkhoz vezető hangulatos sétaúton egy vadon élő mókus került elém.

Az alábbi képek már a kerítéseken keresztül készültek.

Mindent egybevetve egy kellemes fotós délelőttöt töltöttem "északon" és még csak el sem áztam a zivataros időben.