A kedvem is olyan volt, mint az aznapi időjárás: borongós és bizonytalan, amikor S. Józsi vadfestő barátom szarvaslesre invitált. A szitáló eső hol rákezdett, hol abbamaradt, estére pedig csapadékot jelzett a felhő radar Gödöllő környékére. Fotózásra nem a legcsábítóbb kilátások. Menjek, vagy ne menjek? Jó eséllyel megázunk. De hátha bejön egy szép bika, hiszen a szarvasbőgés idejében járunk.
Végül csak összekaptam magam, a vadászházhoz hajtottam és ott átültem Józsi terepjárójába, aztán irány a Hajdinás tető! A vízmosásos, meredek, rossz úton felkapaszkodtunk és a kocsit hátrahagyva felültünk a magaslesre. Kihalt és üres volt a szép nagy tisztás, sehol egy állat.
Újabb várakozás után Józsi odasúgta: ott a bika! De hiába meresztgettem a szemem, sehol semmit nem láttam. A tisztás legtávolabbi részén szaladt át néhány tarvad és velük egy bika, de a sebtiben lőtt fotón ezek alig láthatóak voltak. Lehangoltan vártunk tovább, de még csak bőgést sem hallottunk.
Van itt a közelben egy vadkörte fa, a lepotyogott gyümölcsért kijöhetnének! - súgta Józsi. Ekkor már erősen sötétedett. És csakugyan, balról kilépett a sűrűből néhány állat. Azok lehettek, akiket láttunk átszaladni. Egy fiatal bika kísérte a csemegéző teheneit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése