Mindennapi örömök

Tamással szombatra jégmadár fotózást terveztünk. A jégmadár ott volt, körberepkedett minket, de csak távoli helyeken ült le. Nem hibáztatjuk, régen világos előttünk, hogy magasabb vízállás kell ahhoz, hogy a közelünkben vadásszon.

Pünkösd vasárnap kora reggel makrózni mentünk. A domboldalon dúsan tenyésző vadvirágok és a napsütésben szárítkozó rovarok adták a kifogyhatatlan témát. 

Pünkösd hétfőn ismét Turán voltunk. A korán jött hőség miatt pótolnom kellett a vizet az itatómban és ha már kimentem, be is ültem a kunyhómba a fényképezőgépemmel, hátha meglepnek a szomjazó madarak. Nos, nem így történt. Még csak egy veréb sem jött a vízre. Tapasztalatom szerint akkor van ilyen kihaltság, néptelenség, ha karvaly leselkedik a közelben. Csak egy fél óra kellett és valóban megjelent a szépséges ragadozó madár, méghozzá annak a színesebbike, a hím. Kis ideig nézelődött, majd beugrott a sekély vízbe és megmártózott.

A fürdés után egy közeli fenyőfán szárítkozott és csak azután repült el. Nagyon örültem, hogy a szép madár meglátogatott és vártam volna a többieket. Csakhogy hamarosan erősödő motorhang jelezte, hogy nem várt látogatóim érkeznek. Árkon-bokron átgázolva két kvados ifjú rongyolt át a kunyhóm előtt, port és benzingőzt hagyva maguk után. Ők így járják a természetet... Elment a kedvem és nem maradtam tovább.

...

Ma hajnalban a rókás lesre indultam volna, de meggondoltam magam: mit akarok még attól a csúf, beteg állattól, amelyik már egyszer modellt állt nekem? Jobb lenne az őzek után nézni! 

Kicsit lekéstem a napkeltét, mire a rétre értem. A füvet lekaszálták, "a  levágott sarjú rendek, mint könyvben a sorok hevertek". A gépek zaja messzire kergethette az állatokat, mert még egy nyulat sem láttam, miközben bejártam a szokott "őzvadászó" útvonalamat. Csak a rét túlsó végén pillantottam meg két távolban legelésző őzet. A kukorica tábla szélét dézsmálták nekem háttal. Becserkészem őket! - határoztam el. Sikeresen loptam a távolságot, de az állatok közben a nád felé vették az irányt, hogy nappali pihenő helyet keressenek. Be is vették magukat a sűrűbe, csak a nádszálak mozgása mutatta, merre járnak. Közben pedig már kellemes távolságba értem. Hogyan csalhatnám ki őket? - tanakodtam. Ha rájuk ijesztek, úgy kiugranak, hogy bottal üthetem a nyomukat. Egy helyben kezdtem el neszezni, topogni. Csakhamar előjött a nádból az egyikük, majd a másikuk. A kaszált területen megállva kíváncsian vizsgálgatták, hogy mi az, ami itt kattogtat? 

A két fiatal állat csak lassan ocsúdott, de végül megiramodtak és a némi tétovázás után végképp eltűntek a szemem elől.

Ez a kis kaland és a néhány kép elég is volt mára. Kiegyeznék a sorssal, ha minden napra megadná a hasonló élményeket, örömöket.