Karvalyitató

Tegnap előbb keltem, mint a nap. Fél ötkor már a rétem voltam, mert őzeket akartam fotózni a kaszálás után megújult zöldben. A felhők miatt nem látszott a napkorong és hiába jártam végig jó szélben a szokásos helyeket, kedves jószágaim eredményesen rejtőzködtek. Visszafelé viszont a nád mögül kilépve a múltkori két fiatal bakocska játékos erőpróbájának néhány jelenetét sikerült megfigyelnem.

Hazafelé tartva két verekedésre készülő fácán kakasra lettem figyelmes, de mire az autót kifordítottam és a gépet az ablakon át feléjük fordítottam szétváltak, egyikük eltűnt az út menti gazban, csak a másikról készült fotó. Csak azért teszem fel a gyenge képet, hogy emlékeztessen: a kakasok viadalát egyszer még ki kéne lesnem!

Délután az itatóhoz mentem. Kíváncsi voltam, hogy a régóta tartó szárazságban milyen madarak látogatják ?

A hím karvaly röpke fél óra után jelentkezett is.

Nem ugrott rögtön a vízbe, inkább csak egy vízparti pihenésre vágyhatott, mert egyik lábát felhúzva csendes üldögélésbe kezdett.

Aztán mégis meggondolta magát és néhány lépéssel odébb lépett a fürdőmedencébe.

Ivott néhány kortyot, ...

...aztán a vízben állva, megmártózás nélkül szemlélődött tovább.

A hűsölés végeztével felrepült a közeli fenyőfára. Szinte azonnal rátámadt egy feketerigó. Éktelen módon csettegett, lármázott és a ragadozó közelében ágról-ágra ugrándozott. Gondolom, a fiókáit félthette és szerette volna elzavarni a közelből a karvalyt. Az rá sem hederített, nyugodtan tollászkodott tovább. A rigó nem hagyta annyiban a dolgot, folyamatosan szidalmazta, olykor egy méternyire is megközelítette. Tudhatta, hogy az életével játszik, mégis védelmezte a családját. Legalább egy óra hosszan tartott a csetepaté. 

Nem akartam elriasztani a karvalyt, vártam, hogy mi történik még?

Bár más madár nem mert a vízhez jönni a leselkedő karvaly miatt, egy bátor, vagy figyelmetlen vadgerle azért betévedt.

Közben észrevettem, hogy őrségváltás történt: a hímet a tojó váltotta a fenyőfán. Tollazata jól álcázta a száraz ágak között.

Már hét óra felé járt az idő, de én vártam, hogy lejöjjön a vízhez és felkészültem a fogadására. Csakhogy ahelyett, hogy leszállt volna, váratlanul átrepült felettem. Úgy látszik, lebuktam, magas leshelyéről valahogyan kifigyelhette, hogy  a függöny mögött rejtőzködöm. Újabb negyed óra múlva mégis leszállt volna, de a fényképezőgép kattanásától megriadva gyorsan átstartolt.

Még vártam rá egy fél órát, aztán haza indultam. Most jó ideig hanyagolni fogom ezt a lesemet, hogy a karvaly tojó megrendült bizalmát helyreállítsam. Mert jó, ha van az embernek egy karvalyitatója...