Éjszakai borzongások

Már többször feltűnt, hogy a lesem előterében tenyérnyi, 5-10 centi mély kráter szerű gödröcskék találhatók. Korábbi olvasmányaimból sejtettem, hogy ezek borz kaparások lehetnek.

Mostanában aztán egyik napról a másikra úgy megszaporodtak ezek a lyukak, hogy már a bokaficamot kockáztattam közöttük járva.

Találkoztam néhány vadásszal és az elmondottakból ők is borzra gyanakodtak. Szereti a kukoricát, azért jár ki a szórókra. - tudtam meg tőlük. Én is osztogatom a magokat a fácánoknak és más madaraknak, talán az is vonzza a borzot, ezt a titokzatos, éjszakai állatot. - okoskodtam. Egy vadkamerával ki lehetne figyelni a ténykedését. Hamarosan tudok is egyet kölcsönözni. - mondta vadőr ismerősöm.

És csakugyan: a legközelebbi les látogatásom alkalmával felfedeztem az egyik fenyőfa törzsére felszerelt éjjellátó eszközt. Érdeklődésemre kiderült, hogy előző nap tették ki és éjszaka már "fogott" is egy arra járó rókát és egy borzot, amint éppen az itatómnál oltotta a szomját! A készülék az észlelés időpontját is rögzítette.

Egészen felpezsdített a hír: csak ki kell ülnöm éjszakára a lesembe, majd jön a borz és akkor a víznél a tükörképével együtt tudom lefényképezni, természetesen villanófény segítségével! A fotótechnikai részleteket nem volt nehéz kigondolnom és aznap éjfél előtt már a lesemben ülve vártam a borzot. Odakint teljes sötétség, holdvilág sincs, éppen csak valami derengést látok, amely  a fák között szűrődik át. Meresztem a szemem, hogy észrevegyem a betérő állatot. Hegyezem a fülem, elemzem a csend hangjait. Távolabbról békakórus ümmög, néha megpittyen egy álmából felriadt madár, kutyaugatás hangfoszlányai érnek el a település felől. Amikor megzördül valami mellettem, összerezzenek. Rájövök, hogy csak a lesbe szokott erdei egerem neszezése. A berek felől őz riaszt, aztán a jellegzetes üvöltés, amelyet azelőtt még sohasem hallottam, de tudom, hogy az aranysakálé. Sokáig felelgetnek egymásnak a portyázó ragadozók, míg távolodva lassan elhal az idegborzoló hangüzenet.

Borzongatóan hideg az éjszaka, fázósan húzom össze magamon a vastag kabátot és még a kesztyű melege is kell a kezemnek. Valamilyen állat szalad át a víz előtt, de csak egy gyorsan mozgó sötét foltot látok. Talán nyúl lehetett...

A vendégem nem jön. Lassan hajnalodik. Öt órája kuksolok álmosan a sötétben és lassan belátom, hogy hiába. Pakolok, megyek. Majd legközelebb!

A következő kiülésig még utána olvasok ennek az állatnak. Mindenevő, azaz a húst, a magvakat, a gyümölcsöket, a gyökereket, a puhatestűeket egyaránt kedveli. Rendben, akkor összeállítok neki egy csemegekosarat. Teszek bele büdösített csirkefalatokat, csirkecsontot, napraforgót, kukoricát, almadarabokat (primőr epret azért mégse!) és kenyérkockákat. Ezeket gondosan kihelyezem az itató mellé és hiszem, hogy egy arra járó borz megérzi az illatát, befalja, aztán megszomjazva a vízhez jön és katt! Ilyen egyszerű az egész! 

Legalábbis elméletben, mert a csalhatatlan tervvel ellentétben a második éjszakai műszakom alatt sem láttam még egy fia borzot sem.

Három a magyar igazság! - tartom én is. Kezdem belátni, hogy nem véletlenül írják, hogy vadász legyen a talpán, aki borzbőrből készült tarisznyára vágyik, merthogy nagyon óvatos ez az állat.

Harmadszorra már az erdő szélén hagyom a kocsit, gyenge fénnyel világítok az utamon és igyekszem hangtalanul járni. Az előkészületekkel rutinosan végzek és már megint a sötétben ücsörgök, meredtem bámulom az ablakon át felsejlő erdőrészt. Semmi sem moccan. Sebaj, majd a második órában, érzem, hogy jönni fog! - biztatom magam. Eltelik a harmadik is. Már káprázik a szemem, ahogy erőltetem, hogy lássak valamit. És látok is, de hamar kiderül, hogy csupán a képzeletem játéka.

Kezd elfogni a csüggedés, nem jön az átkozott... Még negyed óra van a tervezett haza indulásig. Már borzalmasan unom magam, elgémberedtem és nagyokat ásítok. Legszívesebben azonnal bezárnám a boltot, de van egy babonám: az utolsó percig ki kell töltenem a kiszabott időt, mert addig még jöhet valami. 

Már csak tíz perc és szabadulok. Nagyon mennék már, de a babona visszatart. 

És ekkor berepül egy bagoly és leszáll a vízhez, pont a borz elképzelt helyére! Nyomom a gombot, villan a vaku. (Te jó ég, ha korábban indulok, elpuskáztam volna! A babonám mentett meg!)

A rendezetlen tollazatú, torzonborz fülesbagoly csodálkozva néz, de nem riad el. Lehajol és iszik.

Nem zavarják a villanások, szomjas. Én csak kattintgatok.

Közben visszanézem a képet: rendben, nem égett be és gyönyörű a tükörkép is!

A szép éjszakai vadász nyugodtan tűri a fényképezést.

Sok egyforma fotó is készül, de nem baj. Addig kattintok, ameddig marad. 

Hamarosan szárnyat bont, utána lövök. Sajnos, csak utána...Nem baj, van már elég kép róla.
Hurrá! Micsoda zsákmány! Boldog vagyok, hogy a sors mégiscsak megjutalmazott a kitartásomért. A négylábú éjszakai vadász helyett adott egy szárnyasat. Méghozzá különleges helyzetben, éjszakai iszogatás közben, tükörképpel. A fotókon a sötét háttér gyönyörűen kiemeli az alany szépségét. 

Pontosan így képzeltem a borzzal is. Kigondoltam, elterveztem aztán a sors mást küldött elém. (Akkor ez most egy eltervezett kép, vagy egy véletlen? ☺)

Azért azt a kitalált tükörképes borz képet mégiscsak meg kéne csinálni! Az elmúlt éjszaka (immár negyedszer) ismét próbálkoztam és ismét hiába. A három magyar igazság után megvolt a ráadás is, még sincs borzom. Talán jobb lesz egy időre félretenni ezt a "borz-almas" tervet.