Meglepetésbankák

 Az "Ezévi bankák" című májusi bejegyzésemben az ígéretesen induló, de sajnálatosan hamar véget ért búbosbankás élményeimről írtam. Napokkal a veszteség bekövetkezése után ismét arrafelé jártam. Csak távolról néztem szomorkodva az elárvult és kirabolt odút, amikor egy szarkát láttam elrepülni a közeléből. Talán nem is nyest, hanem ez a madár lehetett a károkozó? Bármelyik is volt, be kellett furakodnia az odú belsejébe, hogy kilopja a tojásokat. Mit tehetnék, hogy kívül tartsam a betolakadókat? Le kell szűkítenem a bejáratot a MME által ajánlott minimális 55 mm-es átmérőre. Miért nem eleve ilyenre csináltam az odút? Azért, mert a több darabos fúró készletemben a túl kicsi 51-es után csak 65 mm-es szerszám állt a rendelkezésemre, így az ajánlott max. 60-asnál kicsit bővebb bejáratot készítettem a fatönkre. Emiatt juthatott be a nem kívánt látogató. Megoldásként kitaláltam, hogy a legegyszerűbben egy, a bejáratnál rögzített fából készült szűkítő gyűrűvel érhetnék célt. Ennek legyártásához viszont faesztergályost kell találnom, méghozzá nagyon gyorsan! Azért sietős, mert reméltem, hogy mielőbb újabb lakók költöznek az odúba és így azok jövőbeni kirablásának megakadályozása égetően fontos. Nagy szerencsével találtam is egy készséges mestert, aki másnapra elkészítette a gyűrűt, melyet azonnal be is szögeltem a bebújó nyílásba. Ennyit tehettem én, a többit már a természetre és a bankákra kellett bíznom.

De nem úgy alakult, hogy nagyon törték volna magukat a nagy sietségben az újabb bankák. Hiába látogattam többször az odú környékét, még csak a huppogásukat sem hallottam. Csalódottan el is könyveltem magamban, hogy idén már nem számíthatok a kedves bóbitás madaraimra.

Azóta másfél hónap telt el. A július 7-i határjárásom során ismét a közelbe vetődtem. Szomorúan láttam, hogy az odú a korábbi vadvirágos, üde környezet helyett elsárgult, kiszáradt gazok között árválkodik. Mennyi szép élmény köt ehhez a helyhez és még mennyi lehetett volna! - nosztalgiáztam. És ekkor megláttam egy távoli elrepülő madarat, melynek röpte a búbosbankáét idézte. Hoppá, csak nem?!!!

Gyorsan magamhoz vettem a kis gépemet és beültem a lesbe. Nem is kellett sokáig várnom, amikor az álcafüggönyön és a gazok szövevényén keresztül láttam, hogy egy banka tart kifelé az odúból. Micsoda meglepetés! Új élet költözött a kirabolt odúba!

Hurrá! A tojó kirepült és nemsokára a hím is megérkezett kukaccal a csőrében. Hurrá, hurrá, hurrá! Megtörtént hát a "csoda", amit óhajtottam, de remélni is alig mertem! A házhoz szállított kukac cseperedő fiókák jelenlétére utalt. De tudnom kellene, hogy mekkorák lehetnek! - ötlött fel bennem. Lám, milyen hasznos, hogy bonthatóra készítettem a tetőt, csak néhány facsavart kell kihajtani a betekintéshez! A felnőtt bankák távollétében ezt gyorsan megtettem és így megpillantottam az új nemzedéket.

Bár sosem láttam még nemrég kelt banka fiókákat, egy hetesnek gondoltam őket. A fotó alapján egy madarász öt naposnak becsülte a korukat. Szuper! Akkor július 26-28 táján számíthatok arra, hogy az első fiatal kikandikál, majd sorban kirepülnek a testvérkéi. Ekkor lehet majd látványos fotókat készíteni a félig kint, félig bent etetésről.

Nagy örömömet tetézte a bizakodás, hogy a galád rabló - legyen az nyest, vagy szarka - nyilvánvalóan nem fér többé a kicsikhez és így biztonságban tudhatom őket.

Pár nap múlva újabb ellenőrzésre mentem, de akkor már komolyabb fotómasinával felszerelkezve. Sokat vártam az első berepülésre, amikor is a hím banka valamilyen apró falattal az odúhoz érkezett.

Egyszerűen csak benyújtotta, az odabent lévő párja adhatta tovább valamelyik fiókának. Hamarosan a tojó is kirepült és csak egy óra múlva tért vissza. Felgyorsul majd az etetés, ha nagyobbak lesznek a kicsikék! - gondoltam és szedtem a sátorfámat. 

Vártam egy hetet és csak akkor próbálkoztam újra. Addigra kivirágzott egy ökörfarkkóró tő a lesem és az odú között. Tulajdonképpen útban volt, de úgy gondoltam, hogy megpróbálom természetes díszletelemként a fotóimba belekomponálni a sárga virágait. Így készültek a következő képek:

kirepüléskor...

... és berepüléskor.

Úgy gondolom, hogy a sárga virágok vidámabbá, élénkebbé tették a fotókat, melyekkel elégedett lehetek. Erősen szurkolok az új bankáimnak, hogy a leszűkített bejáratú odúban baj nélkül fel tudják nevelni a fiókáikat. Legközelebb majd akkor jövök, amikor a megerősödött kicsik már ki tudnak ülni az "ablakba" és ott várják a táplálékkal érkező szüleiket.