Üldögélek a lesemben, nézem az apró madárnép röpködését. Semmi érdekes. Egyszercsak berepül egy nagyobbacska, feltűnően világos színezetű madár, de a tuskó mögött ért földet, a takarásban. Mi lehet? - mert abban biztos voltam, hogy egy eddig nem látott vendégem érkezett. Eltelt egy-két perc, mire előugrált a fedezékéből és megmutatta magát. Ráismertem: hamvas küllő, a zöld küllő rokona.
Azelőtt még sohasem jött a leshez és máshol sem fotóztam még. Szomjas lehetett, mert felugrott az itató szélére.
Még óvatoskodott, nem hajolt le rögtön, hogy igyék.
Aztán győzött a szomjúsága az óvatossága fölött és inni kezdett. Sajnos így már nem sokat mutatott.
Az ősz közeledtével a ragadozó madarak is többet mutatkoznak. Sokszor tapasztalom, hogy a kis énekesek hirtelen elbújnak, elhallgatnak és a világ legjobb szotyijáért sem mutatkotnak. Ilyenkor tudom, hogy karvaly ólálkodik a közelben. Nemrégiben kétszer is a lesemnél vadászott a veszélyes ragadozó. Mivel láthatta, hogy a cinegék az elszóródott magokat szedegették a földről, ő is ott várta az óvatlan ebédre valót, csupán a néhány vaddohány mögött rejtőzködött.
Mivel ott sem járt sikerrel, leshelyet változtatott és felült egy ágra. Végül innen is éhesen repült el.
Egy másik alkalommal egyenesen a vízbe ült és onnan kutatta éles szemével a lehetséges zsákmányt.
Megunván a lábfürdőt ő is átült a jó leshelyet kínáló száraz ágra és onnan várta a jó szerencsét, de hiába.
Még javában zöldellt az erdő, amikor egy nálunk szokatlanul nagy madár landolt a kidőlt fán. Fiatal héjának néztem.
Néhány perc után átlibbent az itató mellé és megült a szélén.
Itt ismét tétovázott, hogy mitévő legyen? Közben csak a fejét forgatta és meresztette a szemét.
Végül rászánta magát, hogy belépjen a vízbe.
Ott folytatta a mozdulatlan őrködést. Ez jó alkalom volt egy közeli arckép készítésére. Az árnyék adta sötét háttér fokozta szigorú tekintetének drámaiságát.
Végül lebukott a víz alá, többször megmártózott és heves verdeséssel szórta magára a vizet.
Alapos tisztálkodás után a víz mellett igazgatta meg a tollait, majd elrepült.
Örültem a fiatal héja megjelenésének, de búcsúzásul azt kívántam: apád, anyád ide jöjjön! Mert a felnőtt héják sokkal szebbek. 😊
A kívánságom a napokban teljesült. Addigra már őszies jelleget öltött a kis erdő, megritkultak, sárga, vörös színt öltöttek a lombok. Elmélyülten fotóztam a színes leveleket és a fotóséta végén a lesemnél kötöttem ki. Van még egy órám a tervezett hazamenetelig, beülök a kunyhómba, hátha lesz valami...-gondoltam.
Éppen csak félrehúztam a függönyt és előkészültem, amikor hirtelen megjelent a megidézett felnőtt héja és a tuskóra ült. Gyönyörűen mutatott az éles fényben. Igen, erre a pillanatra vártam!
Az elegáns ragadozó percekig alig mozdult...,
... majd végre átült a földön heverő kidőlt fenyőre. Addigra már szűrt fénybe került a színhely, nem voltak fényfoltok és így még szebbnek látszott a jelenet.
Itt aztán ráérősen üldögélt vagy egy fél órát, nem mozdult más, mint a feje és a szeme.
Mozdulatlanságát kihasználva gyorsan feltettem az előző posztban említett barkácsolt előtétet és azzal egy különleges hatású fotót készítettem.
Még ezután is egy helyben üldögélve szemlélődött. Mit tehettem volna: portrékat készítettem a szigorú tekintetű, fenséges ragadozó madárról.
Végre aztán megfordult az ágon és a másik irányba nézve keresett levadászható prédát, de természetesen semmi nem mutatkozott.
Nagy örömömre ezután még átugrott egy másik tuskóra és még ott is hagyta magát fényképezni, mielőtt végleg elrepült.
A gyönyörű ragadozó látogatása emlékezetes marad számomra, mert a szép őszi környezetben igen kedvemre való fotók készültek róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése