Több éve működik az itatóm a turai kis fenyvesben kora tavasztól késő őszig. Nem kis törődést igényel. A nyári forróságban szinte naponta kell pótolni, cserélni a vizét, kiszedegetni a belehullott leveleket. Az oda szokott madarak miatt nem szabad kiürülnie, kiszáradnia. Azt várná az ember, hogy a legnagyobb igény éppen a kánikulai napokon várható. Érdekes módon nem így van. Ősszel nő meg a madarak érdeklődése iránta. Örvendetes módon az idén soha nem látott forgalmat tapasztalok és sok madárfaj képviselteti magát a betérők között. Az előző bejegyzésben már jó néhány fotót mutattam az ott készültek közül, de azóta is csak jönnek, jönnek a szomjas és fürödni vágyó madárkák.
A legkülönlegesebb vendégem egy keresztcsőrű tojó volt, amelyet azelőtt még sohasem láttam és így nem is fényképeztem. Úgy tudtam, hogy ők télen, a hideg elől húzódnak mihozzánk. Talán zord telet jósol a megjelenése?
Azelőtt nem sejtettem, hogy a karvalyok valóságos vízimádók. Volt olyan évem, hogy jóformán csak ezeket a szép kis ragadozó madarakat tudtam a tavacskámnál fotózni, annyira odaszoktak. Miattuk meg alig mert más madár bejönni. Idén ritkábbak a karvalyok.
Fekete- és énekesrigók is szép számmal betérnek egy-egy kortyra, megmártózásra.
Szajkóból sincs hiány.
Héját már néhányszor a lesem elé csábított a víz. Nemrégen egy fiatal példány tette tiszteletét.
Néhány más alkalommal ismét karvaly érkezett.
Egy távolabb rikoltozó zöld küllőt a telefonról játszott hangjával sikerült közelebb csábítani és, ha már ott járt, nagy örömömre lejött a vízhez.
Egyik délután újra jött a héja és soha nem látott fürdőzést tartott.
Amint hallom, még egy hétig tarthat a vénasszonyok nyara. Ki tudja, milyen meglepetést tartogat még számomra az én csúcsformába lendült kis itatóm?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése