A furcsa vércse

Gépkocsival tartottunk Apaj felé. Én vezettem, Szilárd hátul ült, a fényképezőgépe bevetésre készen a keze ügyében. Alig hagytuk el Bugyit, amikor egy, a padkán üldögélő vörös vércse mellett húztunk el. A madár nem ijedt meg, a visszapillantó tükörből láttam, hogy  mozdulatlan maradt az előbbi helyén, még csak a fejét sem mozdította. Ez a rendkívüli viselkedés nagyon szokatlan volt, legutóbb az áramütött ölyv ült ilyen kábán az útpadkán. Tán csak nem beteg? - villant át az agyamon. Lefékeztem és sürgettem Szilárdot, hogy fotózza le a madarat, de mire ő előkászálódott, addigra én is elővettem a csomagtartóból a gépemet. Mindketten megindultunk a vércse felé. Az meg sem mozdult, mereven nézett maga elé. Beugrottam az árokba, hogy jó szögből fotózhassam. Így a háttérben a község temploma és házai is látszanak.

A madár tudomást sem vett rólam. Mérgezett lenne? - morfondíroztam és  már azon járt az eszem, hogy mit tegyünk a madárral? Ez is elfér pár napig a garázsban, mint a nemrég megmentett egerészölyv - gondoltam.

Közben rájöttem, hogy mit figyelt olyan elmélyülten a vércse: egy elütött fácán kakas hevert az árokban.

Sosem hallottam, hogy egy vércse dögre áhítozott volna! Közben Szilárd is közelebb jött és a ragadozó -mintha mély álomból ébredne - szárnyat bontott. De nem szállt messzire, csak a közeli ezüstfa bokor tetejéig.

Itt is nyugodtan tűrte a közeledésünket.

Csak a szemére fókuszáltam és észre sem vettem a lábán a gyűrűt.

Szilárd még a villany póznához is követte, hogy olvasható fotót készítsen a gyűrű feliratáról. Egyébként az én képemről is leolvasható: Budapest HA04. 

Örülök, hogy a szép kis ragadozó madár nem szorult a segítségünkre, de még most is értetlenül állok furcsa ízlése és túlzott szelídsége előtt. Vagy netán a ravasz helybéliek ilyen benyugtatózott madarakkal akarják odacsábítani a madárfotósok tömegeit? :) Én minden esetre továbbadom kedvező tapasztalatomat. Tessék kipróbálni!