A viszontlátott ölyv

November vége óta nem fényképeztem ölyveket a lesnél. Pedig hallottam a vijjogásukat a közelben, távozáskor láttam is néhányukat a környező fákról elrepülni, csakhogy sosem szálltak le, amikor a kunyhóban vártam rájuk. A beülő ágat, ahol legutóbb egy látványos csetepatét fényképeztem és ahová húsdarabokkal csalogattam volna őket most is, mint azelőtt, a jelenlétemben elkerülték. A kitett csali viszont másnapra mindig elfogyott. 

Nyilvánvalóan kifigyelték, hogy a kunyhóban ember van. Meg kell várniuk, hogy az eltávozzék és csak azután szabad az étterembe fáradni. Bosszantott a dolog és őszintén szólva nem volt ötletem, hogy mit csinálhatnék?

Végül egy véletlen eset nyitotta fel a szemem. Egyik reggel a lerágott farhátat a beszálló ágon fennakadva találtam. Mielőtt az új húst a helyére kötöztem, mérgesen távolabbra dobtam a csontos hulladékot. Jó lesz a rókának! - gondoltam. Talán egy óra sem telt el, amikor az üvegen át meglepetten fedeztem fel az ölyvet a földön, éppen a tegnapi vacsorája maradékánál. 

Aha! Nem jössz be négy méterre, de tizenkettőn már biztonságban érzed magad? Hát akkor legyen úgy, ahogy akarod! - mondtam neki, merthogy beszélgetek ám a fotóalanyaimmal. :) De azért egy pódium jó volna alád...

A hétvégén kutyasétáltatás ürügyén bejártuk a horányi erdőt a barátommal és minden mozdítható tuskót meggusztáltunk. Egy alkalmasnak látszót el is hoztam a leshez és letettem a nevezetes, ölyv mutatta helyre.

Csalogatónak egy csirkenyakat tettem a tetejére. ( Farhát még nem volt a boltban). "Bizalomnövelő intézkedés" gyanánt nem is rögzítettem, hadd vigye a madár kedvére. Csakhogy egy mitugrász szajkó lelökte a húst a földre. Az ölyv addigra már észrevehette, mert hamarosan leszállt a farönkre. Tekintetét a földön heverő húsdarabra szegezte...

... leugrott érte, felkapta és elrepült vele. Na, ez már fél siker! 

Csakhogy a kép nem tetszett: a fatönk szinte elvész a száraz fűben. Magasabbra kéne emelni! Kitaláltam a módját és tegnap reggel megcsináltam. Egy fél csirkefarháttal tartottam főpróbát. Hiába, az ölyv nem jelentkezett ebédszünetig. Ebéd után visszamentem: a távollétem egy órája alatt eltűnt a hús. Nem mérgelődtem, örültem, hogy a madár megszokta az új étkezőt.

Ma kilenckor mínusz tizenkét fokban vonultam fedezékbe. Jó lenne kitartani addig, amíg jön az ölyv!  A mínuszok ugyan csökkentek, de feltámadt a szél és így nem volt kellemes a várakozás. "A siker jobbára azon múlik, hogy kitartunk-e akkor is, amikor mások már feladnák." Szerencsémre az ölyv nem tette sokáig próbára az "ülőképességemet". Tizenegy tájban megjelent és én hosszú idő után végre újra tanúja lehettem, amint mohón bekebelezi a kitett húst. 

Az ölyv visszaszokásában minden bizonnyal a nagy hideg is közrejátszott. Ha hétvégén havazik, ahogyan ígérik, akkor talán a lefotózott ölyv mellett másokra is számíthatok.  Csirkefarhát lesz elég, csak jöjjenek bátran! 

............................

Az említett csetepaté: http://szaboendrefotonaploja.blogspot.com/2011/11/az-erosebb-joga.html