A havazás másnapján

Hiányoltuk a havat és a hideget, hát most megkaptuk! Nem hiába mondják, hogy nem eszi meg a kutya a telet...

Tegnap reggelre a havazás a szállingózásig mérséklődött. Hozzáfoghattam a hó lapátoláshoz, amely ugyan nem tartozik a kedves foglalatosságaim közé, de most a derengő napsütésben szinte élveztem. Az előző nap leesett tíz centis finom porhó eltakarítása nem okozott nagy megpróbáltatást.  Tíz órakor már a lesnél voltam, a mínusz tíz fokra tekintettel egy extra takarót is vittem magammal. Kihelyeztem a húst, kiegészítettem a napraforgó mag kínálatot és behúzódtam a kuckómba. Hamarosan újra beindult az madár élet körülöttem. A verebek fürtökben lógtak az etetőn, a cinkék alig fértek tőlük a kajához. A hó tetejére kivert magokat sármányok, erdei pintyek szedegették és az idei első fenyőpinty is megjelent.

Egy citromsármány olyan közel jött, hogy csak portrét csinálhattam róla.

Már régóta csupán egyetlen meggyvágó teszi tiszteletét nálam és rögtön beül az etetőbe falatozni. Egy szemtelen veréb miatt kivételesen az ágon is megmutatta magát.

Az utóbbi időben odaszokott közép fakopáncs többnyire az etető oldalán lógva kopácsolta a szotyit, de egyszer jobban fotózható helyen mutatkozott.

A többi fakopáncs inkább a hús iránt érdeklődött, de néhány cinke is megkóstolta a csirkét. A szajkók egymást hajkurászták és lopkodták a húscafatokat.

A nagy hideg miatt az ölyvek sem voltak olyan tartózkodóak, mint máskor. Három példányt láttam a les közelében, melyből kettő le is szállt a csalira. Hiába, az éhség nagy úr!

Örömmel tapasztaltam, hogy közelebbi tuskón is volt kapás. Majd csak közelebb jönnek megint!

Egy fácán kakas is benézett a les elé. Ő még nem járhatott nálam, mert nem riasztotta meg a fényképezőgép kattogása.

A kiszóródott magokat és a kukoricát keresve kapirgált a les körül.

Hirtelen elmenekülésének okát kutatva egy gyönyörű héját láttam a les felett elrepülni. Ha egyszer ő is beülne a fényképezőgépem elé! 

A három és fél óra a nagy forgalomban úgy repült el, mint néhány perc. A takaró jó szolgálatot tett, csupán a lábam akart lefagyni a hótaposóban. Erre még ki kell találnom valamit. Sajnáltam otthagyni az élmények tárházát, de a mögém került nap lapos fényében a fák árnyéka kezdett bekúszni a látótérbe, csökkentve a jó kép készítésének esélyét. Az ölyvek meg már úgyis jóllaktak. Így hát szedelőzködtem és indultam hazafelé. Sebaj, lesz még hó, napsütés és marad még bőven fotózni való madár és esemény.