Jobb fotós program hiányában vasárnap reggel Tamással együtt tértem vissza Pilismarótra, hogy szétnézzünk a Dunán telelő madarak között. Szikrázóan sütött a nap, de az élénk légmozgás a folyó parton már valóságos viharrá erősödött. A lessátrat megint hiába cipeltem, mert kinyitni ebben a szélben nem lett volna tanácsos. Befészkeltük magunkat a kőgát egy-egy mélyedésébe és ott vártuk, hogy a madarakat felénk sodorja a szél.
Ők azonban derekasan küzdöttek, hogy távol maradjanak tőlünk. A felkorbácsolt víz olyan valószínűtlenül kék volt, mintha az Adriáé lenne.
Némi várakozás után néhány búbos vöcsök elég közel bátorkodott.
A barát- és kontyos récék nagyobb távolságot tartottak.
A tőkés récék néha jókora csapatban keltek szárnyra.
Néhány vadliba is átrepült felettünk.
Két óráig álltuk a szélrohamokat, aztán beláttuk, hogy itt ma nekünk nem terem babér, visszaindultunk hát a kocsinkhoz. Így legalább maradt időnk arra, hogy a még jéggel fedett öbölben veszteglő bontásra ítélt hajóroncsokat is lefényképezzük.
A rozsdásodó öreg vízi járgányok egyvelege valószerűtlen látványt nyújtott a gyönyörű természeti környezetben.
Csak félve merült fel bennem a gondolat, hogy vajon még meddig éktelenkednek és szennyezik a környezetet itt ezek a szörnyek?
Remélem, hogy nem sokáig! ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése