Mai határjárásomkor örömmel tapasztaltam, hogy ha a gyurgyalagok nem is, a parti fecskék már visszatértek és szép számban cikáztak a levegőben. Sőt, egy új fészkelőhelyükre is rátaláltam. Meglepő helyen. A település szélén építőanyagokat, kőzúzalékot, salakot, termőföldet deponálnak, hoznak-visznek. Egy régi homokdomb felét már elhordták és az így képződött falba sok-sok lyukat, fészekjáratot kapartak a kedves kis madárkák.
Az új otthon program teljesen lázba hozta a fecskéket.
Egymással versengve tolongtak a fal közelében.
Egy lyukba hárman?
Egy szusszanásnyi pihenő.
Egyikük modellt állt egy fotóhoz.
Az apró lábacskák alkalmasak a költőüreghez vezető alagútban közlekedésre és mégis elég erősek a sok homok kikaparására.
Vajon hol a párom? - mintha ezt jelezné a tekintet.
Kezdeti örömömet csakhamar aggodalom árnyékolta be: mi lesz, ha a homokdomb másik felét is el akarják vinni? Remélem, ezt majd csak az új nemzedék kirepülése után teszik meg. A magam szerény módján rajta leszek, hogy így legyen...
Nagyon remélem én is hogy ott maradhatnak , mert sajnos én is azt tapasztalom ,hogy vannak nagyon gonosz emberek akik nem törődnek az állatvilággal. A tavalyi gyurgyalagjaim akik szuper helyen költhettek idén nem jöttek vissza , mert megbolygatta valaki a helyüket :(((((
VálaszTörlésSajnálatos, ami a gyurgyikkal történt. Már beszéltem az illetékes természetvédelmi őrrel, megígérte, hogy intézkedik.
TörlésValóban sajnálatos ami a gyurgyalagokkal történt, reméljük a természetvédelmi őr intézkedik valóban. A fotók viszont szépek lettek, gratulálok!
VálaszTörlésKöszönöm István!
Törlés