Átok

A dámbikával úgy vagyok, mint az utcasarki pillangó a jámborsággal: nincs szerencsém hozzá! :) 

Hiába töröm magam utána évek óta, ülök órákat a leseken, vagy nem is látok, vagy csak távolról, futtában, netán ágak-bogak-füvek takarásában, tény, hogy jó képem szinte nincs is erről a nemes vadról.

Vegyük csak a legutóbbi hétvégét. Szombaton három órán át vártuk Tamással a szigeten, amíg végre megmutatta magát, jó messzire tőlünk rohant át. Csak az erdőszélen állt meg egy pillanatra, de a fejét már szinte az ágak közé rejtve.

Másnap a kifigyelt átjáró közelében lessátorral próbálkoztunk. Két órán át hallgattuk az esőcseppek dobolását a ponyván, törölgettük magunkról a becsurgó vizet és amikor végre elállt az eső és várhattuk az állatok megjelenését, bika helyett egy eltévedt autó jött ki a nyiladékból, véget vetve a reményeinknek.

Tegnap egy dámos vadászterületre sikerült bekéredzkednem. Igazi, hamisítatlan őstermészet, rengeteg madár és kísérőm szerint sok dám. Sajnos a szél összevissza fújt, ezért két órán keresztül hiába meresztgettem a szemem. Aztán hirtelen vagy húsz állat rohant át előttem a fák, bokrok és a magasra nőtt fű takarásában. Elől a tehenek és mögöttük vagy öt szép hím.

Lehetetlen volt jobb képet csinálni róluk. Később jöttek ugyan borjak és tehenek, de egyetlen bika sem.

Persze örülök, hogy közeli dámokat fotózhattam ezen a szép helyen, de ennyi erővel egy tisztességes bika is elém tévedhetett volna...

Noha tudtommal soha semmit nem vétettem a dámbikák ellen, úgy látszik, átok ül rajtam. Nem tudja valaki, hogy milyen varázslattal lehetne levenni rólam?  Esetleg csókoljak meg egy békát? :)