A közelmúltban István, horányi rókatartó ismerősöm kitűnő, virágos réten készült róka fotókkal lepett meg. A képeket elektronikus formában kaptam, magyarázat nélkül. A gratulációm mellett természetesen rákérdeztem a képek történetére. Majd egyszer elmesélem! - szólt a rövid válasz. Telt, múlt az idő, de nem sikerült találkoznunk.
Aztán az elmúlt pénteken este SMS-ben kaptam útbaigazítást Istvántól. Ennek az volt a lényege, hogy egy megnevezett, nem is távoli területen jár egy szelíd rókalány, aki némi élelemmel közelre csalható. Köszönöm, holnap reggel majd próbálkozom! - válaszoltam. Nem kell "próbálkozni", a róka OTT VAN! - jött az újabb SMS.
Számomra hihetetlennek tűnt ez a magabiztosság, hiszen mégiscsak egy vadállatról van szó, ennek ellenére hívtam Tamást, hogy a másnapra tervezett fotózásunkat szervezzük át az infónak megfelelően.
Napkelte előtt már elfoglaltuk leshelyünket és vártuk a csodát.
A csoda viszont késett. :) Amikor már eluntuk magunkat, szétnéztünk a környéken, így találkoztunk néhány muflonnal. A gát oldalában legelésztek.
Hamar szagot fogtak és elpucoltak. A fene bánja őket, csak a róka jöjjön! Az viszont nem akaródzott.
Már két órája várakoztunk, amikor István telefonon érdeklődött. Kiderült, hogy a pár szavas SMS-ét félreértettem és rossz helyen vagyunk. Át kellett települnünk a gát másik oldalára, amely viszont siralmasan nézett ki. Itt már lekaszálták a füvet, a széna rendezetlenül sárgállott a pocsolyák és a sáros traktor nyomok közepette. Borzalmas háttér lenne, de mi azért vártuk a rókát - igaz, fogyatkozó reményekkel - mert annak István szerint ott KELL lennie!
Kilenckor már magasan járt a nap, a melegedő levegő vibrált a távolban, nem volt értelme maradnunk.
Nézzünk még szét a környéken, mielőtt elmegyünk! - javasoltam és a magunkra aggatott felszereléssel együtt megindultunk az erdősáv felé. És láss csodát, egy kis domb mögött valóban OTT VOLT a róka!
Igaz, először beugrott egy bokorba és onnan lesett bennünket, de aztán mégis előjött.
Nosza, dobtam felé egy csirke darabot. Megszaglászta, ...
... de megvetően tovább ment, mintha jelezné, hogy ezzel őt nem lehet megvesztegetni. Tovább is indult, én pedig követtem. A sort utóvédként Tamás zárta és werk fotót készített a vadról és a fegyvertelen vadászról.
Mit akarnak ezek tőlem? - kérdezhette magában a róka.
Nem találhatta a választ, pedig igen elmélyülten gondolkodott.
Aztán komótosan megindult. Lassan távolodott, mi meg utána.
A vöröske békésen nézte lázas igyekezetünket.
Egy helyen letelepedett és hosszasan, ráérősen vakarózni kezdett.
Ezt kihasználva sikerült még közelebb kerülnöm hozzá. Fekve maradt.
Szelíden nézett ránk, ...
... aztán megelégelte a dolgot és megugorva véget vetett a bizalmaskodásnak.
Hát mégis igaza volt Istvánnak, a róka nekünk is bemutatkozott! Szinte az utolsó pillanatban! Bár a felkínált csaléteknek ellenállt és egy jottányit sem jött felénk, de legalább tűrte a közeledésünket. Örömünk határtalan volt. Igaz, képeinken a háttér csapnivaló, de az élmény feledhetetlen. Köszönjük István!
Vasárnap reggel meg akartuk ismételni a kalandot. Láttunk is rókát, de az már kétszáz méterről kiszúrt bennünket és elpucolt, ahogyan az a természet nagy könyvében meg vagyon írva. A szelíd rókalány nem mutatkozott, de bízunk benne, hogy egyszer még viszontlátjuk. Szurkolunk neki, hogy ne kerüljön egy igazi vadász puskája elé!
Remek, olvasni is jó volt nemhogy megélni a kalandot.:-) Lehet, hogy ez a rókalány valahol háznál nevelkedett?
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett! A helyszínen nagy munkálatok folytak, állandó emberi jelenléttel és hulladékok is bőven lehettek. Ő kölyökként valahogy hozzászokott az emberekhez, akik nem bántották, sőt kényeztették. Aztán a munka véget ért és ő itt maradt. Remélem, még láthatom néhányszor.
Törlés