Rossz passzban

Nem értem, hogy mi ez a nagy pangás az itatómnál? Hetek óta tart a szárazság, a hőség ugyan megszűnt, de a hidegfront hozzánk egy csepp esőt sem hozott. A víz ilyenkor aranyat ér és mégsem tolakodnak a madarak a lesemnél. Merthogy néha be-benéz egyikük, másikuk, de kínszenvedés kivárni őket. Órákat ülök a lesben és csak percekig látok szárnyas népet. Hallom, amint a nehéz röptű örvös galambok letelepednek a környező fákra, majd hosszú tétovázás után helyet változtatnak, de le nem szállnának a világ minden kincséért sem. Néha cinkék surrognak körülöttem, légykapók szitálását látom a víz felett, de legtöbbször landolás nélkül tovaszállnak. A fekete harkály az erdő szélén kopácsol, tátott csőre jelzi, hogy kitikkadt, de nem közelít. Hiába a kiszórt kukorica, a fácánok is elmaradtak, a szórványosan berepülő szajkók szedik fel azt, de gyanúsan nagy sietségben. Karvalyok leselkedésére gyanakodnék, de akkor legalább azok mutatkoznának. Egyetlen alkalommal láttam egyiküket pár pillanatra. Vagy a héja szokott volna oda? Nem tudom, de így nem nagy élvezet a lesezés. Még szerencse, hogy jó könyvem van: várakozás közben Fekete Istvánt olvasok. Ahogyan ő ír a természetről, az sokkal szebb, mint amit én látok mostanság és főleg az a kevés, amit mutatni tudok...