A nagy víz maradékán

A rekord áradás szerencsére már régen levonult, a Duna visszatért a medrébe, de a sziget egy lezárt részén, egy fákkal körülvett nagyobbacska gödörben hagyott egy keveset a vizéből és a halaiból. Abban nincs is semmi rendkívüli, hogy a vízi madarak felfedezték ezt a természetes haltartót, én azon csodálkozom, hogy Tamás barátom hogyan vette ezt észre? Mindenesetre néhányszor fotózott már ezen a helyen és szombaton engem is meghívott egy hajnali kalandra. Sötétben akartuk kitenni a sátrainkat, hogy az ott éjszakázó gémeket ne nagyon riasszuk el, de az árulkodó holdvilággal nem számoltunk. Megjelenésünket nagy rikácsolással és szárnycsapdosással fogadták a madarak és persze elmenekültek. Az éhség és a könnyű zsákmány reménye azonban egy fél óra múltán kezdte visszacsábítani őket. Eleinte csak a közeledő hangokat hallottuk, aztán a derengésből kezdtek előtűnni az érkező kócsagok fehér foltjai, majd a szürkegémek körvonalai is kibontakoztak. Összességében vagy harminc gém kezdte meg a szemünk láttára reggeli vadászatát a gazzal és bokrokkal benőtt tavacskán. A fény persze túl kevés volt, leginkább azt sajnálom, hogy a szürkék látványos csatározásait nem sikerült elfogadhatóan éles képeken megörökítenem. Egyszer ügyetlenségemmel el is riasztottam a táplálkozókat, ismét várnunk kellett. Mire visszatértek és a fényviszonyok kedvezőbbé váltak két pecás érkezett, akkor viszont a madarakkal együtt már nekünk is tanácsos volt szednünk a sátorfánkat. Az élmény így is emlékezetes marad, köszönöm Tamás!