Kedvesem - rók.lesem

Figyelmeztetés: az alábbi bejegyzés fogyasztásához kell egy csipetnyi humorérzék és némi elnéző nagyvonalúság. Sótlan írások kedvelőinek nem javallott! 

Byealex együgyű kis nótájának fülbemászó dallama befészkelte magát a fejembe és miközben május végének három napján is órákat töltöttem a rókalyuknál, unalmamban azt dúdolgattam. Igaz, a szótagszám miatt ki kellett csavarnom a veretes szöveget. Így hangzott az átirat:

Nekem nincs most más,

csak a rók.lesem, 

csak a rók.lesem,

tán únom már, de hát van nekem 

és más nincs nekem, 

s így mindig megtalál 

az én rók.lesem,

az én rók.lesem,

ez a helyzetem.

(Kár, hogy nem nyesteket találtam a gabonaföld szélén, egyrészt, mert azokat még nem fotóztam, másrészt a "nyestlesem" jobban illeszkedne az eredeti műhöz.) Viszont az elferdített szöveg jól jellemzi a pillanatnyi helyzetem.  - Helytelen! Ez a volt helyzetem, mert azóta a kotorék elárvult teljesen. Nos, akkor kezdtem elgondolkodni további fotós életem rókátlanságán, amikor egy délelőttöt hiába töltöttem a tetthelyen, csendesen. Másnap sokáig szintén nem mutatkozott semmi sem, aztán egy óra múltán megzörrent a bokor és belépett a színre két hazatérő rókasuhanc és csak addig maradtak, ameddig a csalit fel nem falták esztelen.

Harmadnap is kiültem kedvtelen, már csak azért, hogy végére járjak a történetnek. Két óra üresjárat után ebédszünetet tartottam (kell nekem) és délután visszatérve a kitett húsnak hűlt helyét találtam. Ez rókák jelenlétére utalt, ezért újra kicsaliztam és vártam. Három óra elteltével aztán végre előjött az utolsó kis róka peckesen. A kutyakajával nem törődve egyenesen a csirkehúshoz sietett és azt kezdte marcangolni lelkesen. Ebből arra következtettem, hogy ő, a legkisebb kölyök - aki még nem vadászik odakint a nagyobbakkal - járt itt ebédidőben éhesen, megkedvelte a csirkét, jól belakott, aztán szunyókált egyet a kotorék hűvösében és most újra megtölti a bendőjét teljesen. Íme, egy eset, amikor a leggyengébb járt jól.

Ezekkel a képekkel el is kell búcsúznom a rókáimtól, mert május 29 óta nem láttam egyet sem. Éppen három hétig adtak számomra fotózni valót kedvesen és szép élményeket rendesen. Nézhettem, amint növekedtek és ügyesedtek. Szeretnék legalább egyikükkel felnőtt korában is találkozni, fényképezőgéppel a kezemben, egy szép helyen, jó fényben és nem pechesen!

Most, hogy a kotorék kiürült, a rókáim szétszéledtek, sajnos már ezt kell dúdolnom:

Nekem nincs most már 

meg a rók.lesem, 

meg a rók.lesem... 

Bocsalex!