Váratlan látogatók

Pénteken azzal az előérzettel mentem az itatóhoz, hogy találkozom a sárgarigóval. Így is történt, mert alig értem ki a tisztásra, átrepült felettem egy hím aranymálinkó. Jó jel! - gondoltam. Kiszórtam a földiepret és a cseresznyét, még a száraz ágat is feldíszítettem.

Kihelyeztem a csirkehúst, hogy az esetlegesen arra vetődő rókakölyköt a les ablaka elé csalogassam. Egyik fotózásom során ugyanis benézett a leshez egy kis róka. Éppen csak a fejét dugta ki a vaddohány mögül, de rögtön visszahúzódott és eltűnt. Egyetlen kattintást sem tehettem. Azóta mindig dobálok ki valami fogára valót, hátha visszatér. El is fogy a húsféle minden alkalommal. Mint ahogyan a gyümölcs is.

Ilyen előkészületek után elvackoltam a kunyhómban és vártam a jó szerencsét. Hamarosan betévedt egy feketerigó.

Három vadgerle a kukoricán veszekedett. Bőven jutott volna mindnek, de az egyik mindent magának akart és elűzte a többit. A harc hevében még a vízbe is beugrott, holott ezt eddig nem tapasztaltam.

Most is megállapítottam, hogy milyen szép ez a madár. Hirtelen oldalt fordított fejjel felpillantott és azonnal felröpült a nagy nyárfa irányába. Szinte abban a pillanatban villámgyors suhanást hallottam a fejem felett. Egy ragadozó! És csakugyan: a szemközti fenyők ágai között hamarosan felfedeztem a vadászatát elvétett karvalyt, amint tollazatát rendezgette. Gyere a vízhez! - próbáltam ráerőltetni az akaratomat, sikerrel, mert a víz túloldalán, éppen velem szemben megjelent a szép karvaly tojó.

Mintha csak megrendeltem volna, a lehető legjobb helyre telepedett.

A vizet szemlélte.

Féllábra állva tanakodott, hogy vajon nem túl mély-e a víz?

Aztán elszánta magát és szárnyát emelve beugrott. Sajnos erről lemaradtam. 

Olyan gyors mozdulatokkal mártogatta a csőrét a vízbe, hogy ezeket a szép pillanatokat is elügyetlenkedtem.

Miután szomját csillapította, még nézelődött egy keveset.

Végül olyan hirtelen távozott, ahogyan jött. Még percekig nem ocsúdtam fel a váratlan meglepetés okozta örömömből. 

A sárgarigó persze nem jelentkezett, pedig még a hangját is játszogattam. Sőt, egyetlen olyan madár sem érkezett, melyet érdekelt volna a cseresznye. A karvaly látogatása utáni hosszas szünetet végül egy erdei pinty érkezése törte meg.

A legnagyobb meglepetés még csak ezután következett. Váratlanul egy nagy barna madár landolt kiterjesztett szárnyakkal a les előtt, a fény és árnyék határvonalán.

A régen látott egerészölyv a sok kis madár után valószínűtlenül nagynak tűnt. 

Úgy látszik, hogy a rókának szánt csirkehús még ezen a kicsi, viszonylag zárt területen sem kerülte el a ragadozó figyelmét.

Mintha csak megérezte volna, hogy a tükrös üveg mögül figyelem, pár lépéssel távolabbra, a fák közé vitte a potya falatot és ott kezdte tépni.

Pár nyelet után a szegény néhai baromfi maradékát légi úton szállította egy számára biztonságosabbnak vélt étkező hely felé. 

Az eset elgondolkodtatott. Vajon véletlenül jelent meg itt az ölyv, vagy netán már máskor is ő ette meg a rókák eledelét? És a sárgarigóknak szánt sok gyümölcs vajon kinek a gyomrában köt ki? Eleinte a szajkók vitték, de most azok sem jönnek. Tény, hogy másnapra egy szem cseresznye, vagy eper sem marad. Az is lehet, hogy nem madár, hanem éjszakai négylábú - nyest - dézsmálja a készletet? 

Az etetővel bővített itató tehát a fényképezőgépem elé hozta az áhított karvalyt és a régen látott ölyvet is. Mára szinte minden kívánságom teljesült, kivéve a sárgarigót. De hát a madárfotózás - mint tudjuk - nem kívánságműsor...