KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2012. május 25., péntek

Szórón

Az elmúlt napomat a bankarablás árnyékolta be. Némi gyógyírként hatott, hogy meghívást kaptam barátomtól egy esti nagyvad fotózásra. Némi kukorica kiszórása után fél hétkor már a kis nádkunyhónkban kuksoltam. Józsi a szénabáláknál vackolta be magát, saját készítésű álcaruhájával a környezetbe olvadva.


Nemcsak leveles kabátot, de fejvédőt is viselt és még az objektívjét is elrejtette.


Kissé őszies összhatása ellenére mesterlövész szerelése nem keltett gyanút az állatokban, sikeresen kiállta a próbát. De ezzel a kijelentéssel már nagyon előreszaladtam...
Tény, hogy csaknem nyolc óra volt már, amikor egy barkás agancsú szép szarvasbika óvakodott ki a tisztásra.


Még elfogadható fényben érkezett és nyugodtan viselkedett, azaz fotózása kezdetben nem okozott különösebb nehézséget.


Megfontoltan szedegette a kukoricát.


Csak néha kapta fel a fejét és beleszimatolt a levegőbe. Szerencsére jó szelünk volt.


Egyszer valamitől megriadt, de nem ment messzire és hamarosan visszatért. 


Persze a szürkület időközben egyre mélyült és én már össze is csomagoltam. Józsi a fényerősebb objektívjével még kattintgatott, maradtam hát én is. Fél kilenc tájban aztán megjöttek a disznók, sok kis malaccal és egy másik bika is a színre lépett. 

                                     

Újra elővettem hát a gépet és az extrém körülmények ellenére készítettem még néhány emlékképet a falatozó társaságról.


Kár, hogy a kis vadmalacokról a sötétség miatt megint lemaradtam. Azzal együtt jó szórakozás volt, már-már elfeledtette bánatomat. Hazafelé azonban újra eszembe jutott a veszteségem. Csak azt a szegény bankát, azt tudnám feledni!

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jók a werk képek, egy jó képért mindent :D az utolsó két képen már látszik, hogy a fényerő nem volt már veled.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, az már a fénytan megerőszakolása volt. :)

      Törlés
  2. Micsoda technika :D
    A kukoricát szedegető bikás fotó nagyon szép az elmosódott háttérrel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Józsi barátom nagyon kreatív. Köszönöm az értékelésedet.

      Törlés
  3. Nagyon elmés ez az álcaruha és úgy látom megfelelően hatékony is.:-) Az ötödik kép tetszik a legjobban, ahol megfontoltan szedegeti a kukoricát, de látszik rajta, hogy azért éberen figyel feléd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony jó a ruha, én is elfogadnám. Sőt lehet, hogy meg is csinálom. És te?

      Törlés