Szajkózás

Talán már senkit nem lep meg, hogy mostanában a lesemben üldögélek legszívesebben, ha természetközeli élményekre vágyom. A közelítő tél megfosztotta lombjuktól a fákat, elsárgította, kifakította a réteket, miközben az én kis fenyvesem még mindig zöldellő oázisként maradt meg számomra a nagy szürkeségben. És , ha ehhez még ragyogó napsütés is társul, akkor én már sietek is kihasználni a jó fényeket.

Sok újdonságra, új madarakra persze nem számíthatok, de legalább a törzsvendégeket fotózhatom.

Az ölyvek beszállását továbbra is szívesen fotózom, hiszen ilyenkor megmutatják tollazatuk teljes szépségét. Jó ideje csak a tojót látogat.

Újabban azt vettem a fejembe, hogy a szajkókat veszem célba, lehetőleg röptükben.

A feladat nem egyszerű, mert iszonyú gyorsak és kiszámíthatatlanok. Hol itt, hol ott tűnnek fel, falatoznak, teletömik a begyüket és olyan váratlanul kapnak szárnyra, hogy fel sem ocsúdom, már tovább is szállnak. A húst persze ők is szeretik, ezért az ölyvek beszállóján biztosan megjelennek majd, csak azt egy kicsit közelebbre kell hozzam a leshez. Reméltem, hogy ez az ölyveket sem fogja túlságosan megzavarni és akkor legalább közelképeket csinálhatok majd róluk. Tegnap végre is hajtottam ezt a kis átalakítást és izgatottan vártam a madarakat. A szajkók hamarosan megjöttek és alaposan próbára tették a reflexeimet.

És, ha már beszálltak, onnan tépkedték a húst, ahonnan csak tudták.

Máskor négy-öten randalíroznak nálam, tegnap sajnos csak ketten mozogtak és csupán egyszer sikerült elkapni, amint rárepüléssel kergetik el egymást a jó falatoktól. Ez a kép sem a legjobb sajnos.

Nem állítom, hogy ezek a röpképek tökéletesek, de bízom benne, hogy lesznek még majd jobbak is!

És hogy fogadták az ölyvek az átrendezést? Bizalmatlanul! Hiába hívogattam őket, órákig még csak átrepülni sem láttam egyetlen madarat sem. Aztán az erdő sűrűjéből váratlanul elém repült egy egerész! Érkezését szép képeken sikerült megörökítenem.

Örömmel ismertem fel a régen látott hím madarat, melynek már halálhírét keltettem! 

Mohón kezdte tépkedni a húst és kapkodva gyömöszölte le a torkán, mint aki támadástól tart.

És joggal: párja, az erősebb tojó hamarosan közeli vijjogással figyelmeztette: vigyázz, mert az én prédámat dézsmálod! 

A tojó, mely már jó ideje egyedül élvezte a rendszeresen tálalt ingyen lakomát és emiatt nem lehetett éhes, csak a távolból figyelte párja sietős falatozását. Ő valószínűleg láthatta is a mozgolódásomat a lesnél és óvatosságból nem támadta meg a párját.

A megfélemlített papucs "férj" még alig verhette el az éhségét, de a biztonság kedvéért otthagyta a húst és távolabb megülve hallatta panaszos sipítozását. A minden hájjal megkent, házsártos "asszony" viszont kivárta, amíg elhagyom a lest. Fogadok, hogy még aznap este bezabálta a maradékot!

A szajkók viszont jóllaktak, egyikük teli beggyel ejtőzött a közeli fenyőn.

Nem szóltam a magokért folyamatosan berepkedő cinkékről, de ők már úgy járnak hozzám, mint régi ismerősök. Idén először láttam egy zöldikét is a félig árnyékba került etetőn.

Egy szigorú tekintetű, felbőszült meggyvágó valószínűleg verekedésből érkezett, mivel csőrén még magával hozta megtépázott áldozatának tollait. Ilyet sem láttam még!

Ha fakopánccsal kezdtem, azzal is zárom ezt a beszámolómat. Korábban főként a tojó, újabban a hím madár jár be hozzám táplálkozni. 

Talán náluk ő az úr a háznál, vagy csak az asszony engedélyével mer falatozni nálam? :)