Az ölyvek etetője is felkeltette az érdeklődését.
Sajnos csak "hallomásból" tudom, hogy fenyőrigók népes csapata jár felém, a környező fák tetején időznek. Néha nagy robajjal kapnak szárnyra. Bár szomjas népség hírében állnak, még egyetlen példányuk sem szállt le elém a vízre. Sajnos csupán egy léprigó volt az egyetlen ivó vendégem.
A fácánok már otthonosan mozognak a lesem körül.
Az itató szélénél találják a kukoricát, egyik napról a másikra föleszik az összeset és gondosan felkapirgálják a földet.
Négy tyúk jár be hozzám és végre megjelent a kakasuk is. Igaz, hogy nagyon félénk őkelme, a kattogás elriasztja. Inkább csak távolabbról, a gazosból tartja szemmel a tyúkjait.
Azok többnyire békésen eszegetnek, de tegnap egy kis csetepaté volt köztük.
A hárem ura éppen az esti fénnyel bevilágított háttér és az árnyék határán időzött sokáig.
Csak nagy nehezen szánta rá magát egy kis kukoricázásra.
Az egerek hasznosítása változatlanul folyik és szándékom szerint mindaddig tartani is fog, amíg lesz egér a háztájiban. Elsősorban az ölyveknek szánnám őket, de nincs mindig olyan szerencsém, mint korábban.
Legtöbbször a szajkók zsákmánya lesz a "megboldogult", azok viszont olyan kiszámíthatatlanok és gyorsak, hogy rendre lemaradok az akciókról. Az alábbi kép kivétel, csak hogy erősítse a szabályt.
Máskor sikerült összehoznom egy képre az ölyvet és az egeret. Ha nem lennék olyan igazmondó, amilyen, akkor egy szép kis mesét kerekíthetnék a képek köré.
" Nagy meglepetésemre éppen elém szállt le egy egerészölyv és a farkánál fogva hozta a zsákmányát, egy kicsi egérkét!
Szépen gondosan maga elé fektette.
Már éppen összecsukta volna a szárnyát, hogy hozzáfogjon az egérke elfogyasztásához, ...
... amikor az egérke bámulatos ügyességgel, szabadulóművész módjára kibújt a ragadozó karmai közül és a mélységbe vetette magát! A hoppon maradt ölyv nem hitt a szemének..."
Ennyit a meséről... Nagy örömömre továbbra is járnak hozzám az ölyvek. Az érkezésük mindig látványos. A korábbi ilyen fotóimra kaptam néhány fájó kritikát, hol a szeme nem csillogott eléggé az alanynak, hol a szárnya vége maradt le, hol csak éppen érintette a farka a kép szélét, hol nem volt elég szellős a vágás, vagyis mindig akadt valami kifogásolni valója néhány "Photographer-nek". Ezért nagyon igyekeztem jobb képeket csinálni.
A képeken a tojó szerepel. A hímet már jó ideje nem láttam, nem tudom, mi történhetett vele? Sajnálnám, ha elpusztult volna... Annak viszont örülök, hogy egy új madár jelent meg a koncnál, egy eddig nem látott világos szemű, fakó tollazatú, sáros lábú példány.
A "megözvegyült" tojó persze nem szívesen osztozott volna vele az ingyen csirkén, ezért látványos összecsapások után hol egyikük, hol másikuk ült fel az oszlopra, hogy falatozzék. Az akciók legtöbbje az én ügyetlenségem miatt dokumentálás nélkül maradt. Egy jelenet talán mégis élvezhető lett, ebből egy mozgó sorozatot készítettem. A tojó van a húsnál, a jövevény pedig rárepüléssel próbálja megfélemlíteni.
Órákig, egészen sötétedésig tartott ez a játék, végül az idegen, a feltehetően éhesebb madár vette birtokba a nehezen hozzáférhető maradék húst. Az alábbi portré már erős szürkületben készült.
Ma esett egy kevéske hó, de persze kisvártatva el is olvadt. Talán december meghozza majd a tartós havat. Jó lenne legközelebb már havas képeket készíteni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése