BejáRÓKA

Rózsának és Istvánnak ajánlom

Sok rókát fényképeztem már, persze főképpen kölyköket. Felnőtt példányokkal inkább csak a szerencsém hozott össze néhányszor a nyári réteken. Egyszer háznál tartott állatot fotóztam és egy kedves fotós társam jóvoltából egy szelíd, emberhez szokott ravaszdival is megismerkedtem az egyik őszön. Életre szóló élményt és szép fotókat köszönhetek annak a szépséges horányi róka lánynak. Havas tájon, téli bundás ravaszdit viszont mindeddig csak mások fotóin csodáltam, a saját képről csak álmodhattam. A mostani kemény télben legalább a havas táj adott, csupán a róka hiányzik. Néhány gyenge kísérletet tettem már a nagy találkozásra, de eredménytelenül. Ha bárki megkérdezne, hogy mit szeretnék mostanság leginkább fotózni, gondolkodás nélkül felelnék: rókát!

Ilyen lelkiállapotban kaptam a hírt egy régi kedves ismerősömtől, hogy veresegyházi kertjükbe rendszeresen bejár egy szép róka. Egy héten 3-4 alkalommal látogat be az esti órákban és feleszi a macskák maradékát. Próbálták lefényképezni, de nincs megfelelő felszerelésük. 

Elindult az agyam, hogyan lehetne tetten érni a vörös bundás alkalmi vendéget?

Üljek oda lessátorban és várakozzam órákon át a hidegben, azért, hogy ne is jöjjön, vagy szagot fogván észrevétlenül elsompolyogjon az óvatos állat? Ezt nem vállalom.

Viszont, ha a kis kompakt fényképezőgépemet állványra teszem, hálózatról megtáplálom és a húsz méteres barkácsolt távkioldómat az egyik ablakon bevezetve a barátaim rendelkezésére bocsájtom, akkor ők a meleg szobából feltűnés nélkül rávillanthatnak a ritka vendégre akkor, amikor kell!

No, ebben meg is állapodtunk és a rókának köszönhetően meglátogattam kedves ismerőseimet. Sosem jártam még az otthonukban, úgy gondoltam, hogy valami erdőszéli portán lakhatnak, hogy vadállat látogatja őket. Meglepődtem, amikor városias környezetben találtam a házukra.

Két kutya csaholt a kertben és cicalyukakon keresztül macskák közlekedtek.

A róka is ezeken keresztül jön-megy. - tudtam meg. A túloldali szomszédtól jön, átkel a kövesúton és beugrik a kertbe. És a kutyák? Őket nem érdekli - hangzott a meglepő válasz.

A technikát a terv szerint beüzemeltük, elmagyaráztam a teendőket, aztán még egy jót beszélgettünk, majd haza indultunk. Még haza sem értünk, amikor a barátom örömmel telefonált: fél hétkor ott járt a róka. Bár az állat odébb vonszolta az etetőtálcát, pár kép készült róla.

A következő napot kihagyta a róka. Harmadnap tíz óra után érkezett és pár percig maradt. Néhány újabb fotó került a memória kártyára. Még egy este lehetett volna fényképezni, de a vakut elfelejtette kinyitni a barátom. :) 

Közben engem furdalt a kiváncsiság: vajon milyenek lettek a képek? Elég közeliek, elég élesek, használhatók lesznek? Ma jött el az igazság pillanata, amikor kézbe vettem a fényképezőgépemet és végigfutottam a fotókon. Meglepően jók lettek.

Ez egy vágatlan kép

Hát így történt, hogy téli rókát fényképeztem. Azaz, várjunk csak! Igaz, hogy a gép az enyém, én állítottam be, de a gombot mégsem én nyomtam... Ilyen esetben kié a kép? Ez persze csupán elméleti kérdés, ezen nem veszünk össze. A fő, hogy sikeres lett a közös fényképezés. A barátaim boldogok, hogy meg lett örökítve a látogatójuk, én meg azért örülök, hogy megírhattam a nem mindennapi kalandot.

Ezzel együtt üzenem a sorsnak: az én saját, hóban közelítő ravaszdimat azért még vezesse csak nyugodtan elém!