Itt a tél a nyakunkon, de havat, zúzmarát egy-két szép hajnal kivételével nem hozott mifelénk. Pedig ezek a kellékek nélkülözhetetlenek lennének az igazi téli hangulatú képekhez. A fehérséget nélkülöző, unalmas, dermedt táj és a hideg miatt nem is nagyon erőltettem a hajnali sétákat. Amikor mégis kijutottam, inkább a pirkadatot fényképeztem.
Jobb lehetőség hiányában a lesemhez szokott ölyvekre összpontosítottam a figyelmemet. Délutánonként helyeztem ki a csalit és azt az ölyvek valamelyike hamarosan fel is fedezte. Persze nem rontott rá óvatlanul a húsra, előbb a fenyők ágairól gondos környezettanulmányt végzett.
A tuskóra más madár is leszállhatott, például ez a feketerigó, az az ölyvet nem érdekelte.
A szajkó, mint húsevő madár már vetélytársnak számított és kiváltotta az ölyv irigységét.
Hamarosan birtokba is vette kiszemelt zsákmányát.
Sajnos túl gyorsan kiszabadította a húst a rögzítéséből és elrepült vele.
Egy másik délután sokáig csak a cinkék sürgés-forgása szórakoztatott, később egy fakopáncs megjelenése.
Az egyik ölyv az erdő belsejéből, szokott ülőhelyéről figyelt. Nem lehetett nagyon éhes. Ismét csak egy szajkó kellett, hogy felfedezze a húst és amikor tépkedni kezdte, a nagyobb ragadozó ezt már nem hagyhatta.
Közelebb jött és egy fenyő ágáról szemlélődött.
A szajkó rikácsolva elrepült, aztán az ölyv is leereszkedett.
Nem közvetlenül a húshoz szállt, kissé távolabb ért földet, majd gyalog közelített.
Hosszasan, nyugodtan falatozott, igazolva sejtésemet, hogy már jóllakottan érkezett. Közben a párja is felfedezte az ingyen kaját. Távolabb, számomra láthatatlanul ült, csupán panaszos, kéregető hangja árulta el a jelenlétét. Türelmesen kivárta, amíg a tojó ott hagyta számára a maradékot és csak azután jelent meg a színen.
Ő is elég egeret foghatott előzőleg, mert csak ímmel-ámmal csipegetett. Már árnyék vetült a madárra, falatozást meg már amúgy is eleget fotóztam, így már azon törtem a fejem, hogyan zavarhatnám el önmagam felfedése nélkül, hogy menni tudjak?
Meg vagyok én áldva ezekkel az ölyvekkel: jó, hogy vannak, de verekedni nem akarnak. Úgy látszik, hogy ahhoz is hó kell, méghozzá több napig tartó, hogy kellően kiéhezzenek!
A lest elhagyva még elcsíptem egy szép naplementét. Ez is valami!
Múljon 2016, éljen 2017!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése