Zúzmarás reggelek

A házból kilépve szokatlan hideg fogadott tegnap pirkadatkor. Az autóm szélvédőjét kemény jégpáncél fedte, csak nehezen tudtam letisztítani. A turai határba igyekeztem, hogy a szép reggeli napsütésben őzeket fényképezzek. Ígéretesen pirult az ég alja, a félig még jégvirágos oldalsó ablakon át így festett.

A mezőket dér takarta. Kezdésként egy rókát pillantottam meg, amint a bozótba ugrott. Persze, hiába vártam, hogy felém jöjjön. Ellenkező irányban, száz méternyire láttam viszont, amint felém néz.

Nem ijedt el, csak ment a zsákmány után, egyre távolodva. Még egy képet tudtam készíteni róla, mielőtt elnyelte volna a berek.

A deres szántóföldön egy őz vágtatott át.

Nehezen akart világosodni. A kelő Napot sűrűsödő ködpaplan takarta el, hogy aznap elő se tűnjön többé.

Nem maradtam tovább. Odahaza hozzáfogtam az előző bejegyzésben megmutatott olajcseppes fotók készítéséhez. Egész nap párás hideg uralkodott mifelénk, szépen hizlalva a deret, a fehér jégkristályokat. Mi sem természetesebb, hogy már akkor a másnap reggeli zúzmarás fotókra gondoltam.

Ma reggel a Nap titokban kelt fel, a szürkeségtől azt turai ember nem láthatta. A kukorica tarlón őzek menekültek az autóm elől.

Később persze gyalog folytattam utam a berek felé. 

Az elszáradt mácsonya kórók igazán jól mutattak zúzmarával fedetten.

Reméltem, hogy marad még őz számomra szebb környezetben is. És valóban ...

A két őz hamar eltűnt a szemem elől, de utánuk lopakodtam. Meg is láttam őket a gazosban.

Az előtérben száraz növények magasodtak, de nem kerülhettem ki őket a lebukás veszélye nélkül.

 Már így is gyanakodott az egyik suta. 

Beugrott a magas kórók közé. Szebb környezetet nem is kívánhattam volna! Itt lett volna jó néhány közeli fotó, de nem várt meg.

A néhai kukoricásnál még elcsíptem néhányukat.

Csakhamar hűlt helyük maradt csak, irány a nádas!

Vissza úton még elém került egy példány. A vastag zúzmara megszépítette a susnyást.

Már a kocsim felé tartottam, amikor egy vadászó róka tűnt fel. Nem sikerült a közelébe lopnom magam. Egy pillantással felfedezett és faképnél hagyott. Tegnap és ma is találkoztam rókával. A szokásosnál többen lennének? Nem. A hidegben több élelemre van szükségük, többet kell mozogjanak és a fehér környezetben feltűnőbbek a vörös bundások.

Egy nagy csapat fenyőrigó ült meg az akácfákon, de csak ez az egy hagyta magát lefényképezni.

Szél kerekedett, a szép fehér kristályok hóesésként hullottak a földre. Délben a Nap is kisütött, végképp véget vetve a tünékeny varázslatnak. 

Örülök, hogy még idejében elkészítettem ezeket a képeket!