Július vége felé járunk, vagyis az őzek szerelmi időszakában. Mifelénk ugyan csak augusztus első hete lenne az igazi "őzes-mézeshét", de én alig vártam, hogy láthassam őket, így több hajnalon jártam már utánuk. Nem sok sikerrel. A korai keléseknek legfeljebb annyi haszna volt, hogy sokadszorra is megcsodálhattam, miként változik az ég színe pirkadatkor. Soha nincs két egyforma virradat, mostanában talán a mai volt a legszebb.
Őzek után járva a réteken sok szépséggel találkozik az ember. A reggeli fényben a mezei virágok is jól mutatnak. Az ökörfarkkóró lassan elvirágzik, de néhol látni még nyílottat.
 |
| Molyűző ökörfarkkóró |
Aznapra ennyi volt az őzekből, még szerencse, hogy hazafelé menet etető füsti fecskéket láttam. Van úgy, hogy az átadás-átvételt elügyetlenkedik és a zsákmány megmenekül.
Pár nappal később már sikeresebben cserkeltem: egy másodfüves bakocska szerelmi álmodozását zavartam meg néhány kattintás erejéig.
Nem láthatott még terepruhában kattogtató embert, mert közeledtemre nem rohant el rögtön, csupán behúzódott a magas nádba. Persze ott sem maradt sokáig...
A ma hajnali cserkelés is nehezen indult. A tavaly oly forgalmas réteken csak néhány elővigyázatos gidás suta legelészett. Már kétszáz méterről megugrottak. A felhős ég előterében megtetszett néhány vadvirág.
Az egyik távolabbi réten végre feltűnt egy áthaladó suta. A fűzfa bokrok fedezékében sikerült elébe vágnom.
Távolra tekintve észrevettem egy szélsebesen rohanó párost: egy bak hajtotta a sutáját. Aha, mégiscsak üzekednek már! Megindultam abba az irányba, amerre eltűntek, hátha visszakanyarodnak elém, de nem. Csak egy másik suta legelészett a messzeségben. Tudom, hogy gida hanggal a sutákat is be lehet hívni. Elindítottam a lejátszót, semmi hatás. Talán túl halk a telefonom, megpróbálom a sípot. Alig fújtam néhányat, a suta és én közöttem felállt egy bak a fűből! A következő képet csak azért mutatom, hogy érzékelhető legyen, ahogy közeledett. Így nézett ki a távolból:
Tetszett neki a sípolás, rövid megállásokkal jött is közelebb.
Repestem az örömtől, mert az utóbbi években nem volt sikeres behívásom, ez a jószág meg jött, mintha zsinóron húzták volna!!!
Már szépen közeledett, csak sajnos én egy szántás közepén, fedezék nélkül guggoltam.
Nem sok esélyem volt az észrevétlenségre. És eljött a pillanat, amikor kiszúrt.
A következőben meg már árkon-bokron túl járt. Így is nagyon örültem a sikeres becsalásnak.
Egy gyengécske bakocska viszont már nem hitt a sípnak. Hiába vágtam hasra magam előtte a tarlón, korán kiszúrt. Egyetlen kattintást engedélyezett. Kár, hogy nem jött közelebb!
Az újabb versenyzőt a tábla szélében leptem meg . Valami csábos illat tartotta egy helyben, miközben én a letarolt gabonatáblán jó száz métert haladtam feléje.
És ezzel még mindig nem értek véget a kalandok. Ugyanazon a réten, ahol pár nappal korábban az álmodozó bakocskát fotóztam, most egy másik ifjoncot találtam, szintén elvarázsolva.
Hogy miért csak fiatal bakok kerültek elém és hogy hol vannak az öregek? Nem tudom, de remélem, hogy a felnőtt korosztály is megmutatja majd magát előbb-utóbb, ahogyan forrósodik a helyzet!
Ha a kis bak el nem ugrott volna, az én mesém is tovább tartott volna. Itt a vége, fuss el véle. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése