Sok hiábavaló próbálkozás után végre ismét láttunk jégmadarakat a holtágnál. Hogy miért csak július elején jelennek meg itt és miért csak akkor, amikor már éppen kiszáradóban a hínárral teli meder?- az rejtély, de évről-évre így van. A hétvégén nagy örömmel és várakozással ültünk ki Tamással a szokott helyünkre és lestük a madarakat. Ketten voltak, két fiatal, akik békében tűrték egymás közelségét. Semmi látványos viszálykodás, versengés, kergetőzés, mintha a kánikulai meleg őket is elbágyasztotta volna, mint minket a sátor forrósága. Így nem csoda, hogy jószerével csak nyugalmas, üldögélős képeket sikerült készítenünk róluk. Egyetlen nagyobb hal akadt egyikük csőrébe, de azzal a közeli fűzfa ágai közé repült és ott birkózott meg vele, majd fogyasztotta el. Aztán jóllakottan tollászkodott, nyújtózott a lombok árnyékában, mi meg bosszankodtunk, hogy mindez nem előttünk történik. Talán majd a jövő héten nagyobb szerencsénk lesz?
 |
| A kis halhoz egy szál moszat tapadt. |
 |
| Ezzel a nyakatekert mozdulattal a kishal a bendőbe, a moszat kiköpve. |
Nem kell mindig akciójelenet, ezek a madarak anélkül is gyönyörűek. No, persze megértem én a fotóst is :)
VálaszTörlésKülönleges, pompás madarak, őket csupán látni is élvezet, nemhogy fotózni. Azért remélem fognak még többet is mutatni. :)
Törlésolyan édesek!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek. Nekem is kedvenceim.
Törlés