Szarvaslesen

Mifelénk hivatalosan a jövő héttől kezdődik a gímszarvas vadászat. Józsi barátommal még egy utolsó terepszemlére mentünk ki tegnap, még mielőtt vendég vadászok szállják meg a területet. A széllel szerencsénk volt, mert éppen ellentétesen fújt, mint ahogyan a legtöbbször szokott, így olyan helyre ülhettünk, ahol azelőtt még soha és ahonnan jobb fényviszonyokat remélhettünk. Ezúttal abban is újítottunk, hogy lessátort használtunk álcázásként. Szinte alig helyezkedtünk el, már kiléptek a szarvasok a szemközti erdőből. Szép komótosan, legelészve közeledtek, de mindvégig az árnyékot keresték és sehogyan sem akartak kilépni a fénybe.

Egyszer aztán felkapták a fejüket - talán mégis szagot fogtak - megiramodtak, pillanatok múlva már csak a hátukat láttuk és eltűntek az erdőben.

Hosszú szünet következett, elő is vettem a könyvemet: Fekete István vadász történetei gyönyörködtettek várakozás közben. Ezalatt lassan árnyékok kúsztak be a rétre, kiűzve onnan a fényfoltok maradékát is. Hátunk mögött makkok potyogása törte meg a mély csendet, hullás közben az ágakhoz ütődve akkora zajt keltettek, hogy szinte összerezzentünk. 

Végre újabb szarvasok óvakodtak ki a rétre, de közöttük is hiába kerestük a nagy bikákat, azok még külön bandázhatnak valamerre. Van még idejük a bőgés kezdetéig. A fogyatkozó fényben néhány kép még készülhetett, amíg ez a csapat is eltűnt a fák sűrűjében.

Már csomagoltunk és éppen a sátort hajtogattam, amikor a dombhajlat mögött észrevettem néhány szép csigás muflon kost. A szürkületben nem láttak meg minket, de sajnos a " fénytelen képezés " már értelmetlen volt. Jöhettek volna korábban is!

Az este úgy hullott ránk, mint egy szürke fátyol. Óvatosan botorkálva lépegettünk át az árkon és értünk el a kocsinkhoz. Legközelebb lámpást kell hoznunk!