Képek kis hibával

A fotóknak is megvan a maguk sorsa. A legsikerületlenebbeket már a terepen kitörli a fotós a gépe memóriájából, mások hibái csak a monitoron válnak láthatóvá és ekkor kerülnek a kukába. A legszebbeket megbecsüli alkotójuk és szívesen mutogatja. Vannak viszont olyanok, amelyek se nem igazán rosszak, se nem teljesen jók. Ezek egy ideig még lappanganak a számítógépen, aztán majd egy éves selejtezésen adják át helyüket az utánuk következő jobbaknak.

Legtöbb esetben a háttérrel van baj.

Ez a kis kékcinege például egy csúnya, törött ágon pózol.



A feketerigó egy frissen fűrészelt karóra ült be.

Ugyanez a hely tetszett meg a vörösbegynek is.



A nagy fakopáncs képén egy oda nem illő ágacska éktelenkedik.

Sajnos, kusza a háttér az erdei pinty fotóján.



Az egerészölyv nagyon alacsonyan ül, zavaró a háttér részletezettsége.

Az eddigi egyetlen fácán, egy tyúkocska, amelyet a lesnél fényképeztem. Nem mert teljesen kilépni a bokrok fedezékéből. Itt meg az előtér zavaros.



Hiába szép a fény a békát zsákmányolt, éppen felszálló nagykócsag tollazatán, lemaradt a szárnyvég, a háttér pedig túlzottan éles és sötét, a béka alig látszik.

A repülő szürkegémet csak félig világítja meg a fény.

Lehet, hogy kár volt ilyen képeket mutogatnom? Talán mégsem. A madárbarátokat remélhetően így is gyönyörködteti a madarak szépsége és ezért elnézik a fogyatékosságokat. A fotózásban jártas olvasóim esetleg okulnak a hibáimból és jót mulatnak a képek gyengeségein. Én mindenesetre levonom a tanulságot és az itt bemutatott összes kis hibás fotót erősen leértékelve, mindössze féláron mutatom. Csak tessék, tessék! Nagy árleszállítás! :)

Szajkósó :)

A mátyásmadaraim ma különösen játékos kedvükben voltak. Mintha csak egyenesen számukra építettem volna a lest és tálaltam volna a csalétkeket, olyan otthonosan mozogtak körülöttem. Jól fogyott a napraforgó mag, a kukorica és a csirke is. Talán ez utóbbit találták a legcsábítóbbnak, mert egymással versengve csipegették és nem hagyták, hogy bármelyikük túl sok időt töltsön a húsnál. Miután átmenetileg jóllaktak, még teleszedték a torkukat kukoricával, aztán elszálltak vele, hogy elrejtsék azt rosszabb napokra. Kis idő múlva már újra a les fölötti faágakon dudorásztak bizonyítva változatos hangutánzó képességüket. (Egerészölyvest ma nem játszottak, biztosan régen hallhatták azt a nótát, mint ahogyan sajnos én is régen láttam ölyveket a les körül). Amikor újra megéheztek, nagy rikácsolással előről kezdték a fogócskát a svédasztalnál. Jobb híján ma őket fényképeztem, bár a rossz fényben nem várhattam jó minőségű képeket. Ilyenek lettek...

Leszállnak lelkem vén fájára ringva.
Így szálltak régi erdőszéleken.
Belesuhogtak gyermekálmaimba
s Azúr-országgá tették életem.

Áprily Lajos: Szajkók

Egy különös utazó

Ezt a bejegyzésemet csaknem négy évvel a megjelenése után hirtelen egy nap alatt csaknem 500-an lapozták fel Szlovákiából. Szeretném tudni, hogy mi a hirtelen érdeklődés oka. Talán most éppen arrafelé jár Robert, alkalmi ismerősöm? Kérem, aki tudja a választ, írja meg nekem, akár itteni megjegyzés formájában, vagy az endre4@gmail.com email címen. Köszönöm! 

2014.10.09. Sz. E.           

.....

Tahitótfalu legszűkebb, egyirányú utcáján láttam meg az autóm előtt a kutyás embert, akinek állatai az egész sávot elfoglalták. Némi bosszankodással haladtam el mellettük és csak ekkor vettem észre, hogy egy kutyafogat és hajtója poroszkált előttem. Eszembe jutott, hogy néhány éve még rendeztek a szigeten kutyaszán versenyt, talán egy versenyző jön edzést tartani, hó hiányában kocsival....Mindenesetre érdekes fotótéma!- gondoltam és félreállva előkotortam a fotómasinámat a csomagtartóból. Bevártam őket és megkérdeztem a hajléktalan külsejű férfit, nem bánja-e, ha készítek néhány felvételt?

Meglepetésemre németül szólalt meg és tegező módban, de cseppet sem bántó közvetlenséggel kérdezgetni kezdett. Beszédbe elegyedtünk. Kivácsiskodásomra elmondta, hogy Robertnek hívják, belga származású és 22 éve járja Európát. Most a túlodalról jön -Kisoroszit és Vácot említette -és éppen Szentendrére tart.
Napcserzett, mosdóvizet régen látott arca, piszkos ruházata, kiskocsijába gyömöszölt szegényes holmija, egész megjelenése szöges ellentétben állott a belgákról kialakult általános képpel, egyénisége mégis rokonszenvet keltett.

A falun kívül ismét bevártam. A csomagtartóból a vendéglátásra szánt dobozos sörrel kínáltam, amelyet visszautasított. Ő nem iszik alkoholt - mondta öntudatosan - de ha segíteni akarom, az állatainak adjak valamit. Szerencsére kutyatáp is volt nálam. Megkérdeztem, hol fog megszállni? Mosolyogva egy útmenti kis tisztásra mutatott. Akár itt, vagy bárhol, ahol a kutyáimmal elférek! - mondta büszkén. És vajon miért csinálja ezt? Azt mondja, még ifjú korában egy temetőben fogadalmat tett: megmutatja az embereknek, hogy mindenkinek kell legyen egy célja az életben és annak elérése nem az anyagi javaitól függ. Távolabbi uticéljaként a boszniai Mária kegyhelyet, Mezsdugorjét jelölte meg. Elmondta, hogy útja során a Szentlélek vezérli és az állatok is szólnak hozzá. Furcsa, de éppen akkor hatalmas varjúsereg jelent meg felettünk nagy károgással.

Látod, ezek a csodálatos madarak is azért jöttek, hogy megerősítsenek! -mutatott a felettünk keringő varjakra. Közben kiderült, hogy félreérthetett valakit, mert a szigetről hídon át akart Szentendrére menni. Miután megértettem vele, hogy ez a híd még csak a mesében és néhány hiszékeny szigetmonostori polgár képzeletében létezik, vissza kell forduljon az egyetlen létező hídhoz Tahi felé, aztán tovább a 11-es úton Szentendrére. Megköszönte a segítséget, kifejezte háláját, hogy egy napos késedelemtől kíméltem meg útmutatásommal, megfordította a kutyákat és búcsút intett.

Bevallom, hogy minden furcsasága ellenére nagy hatást tett rám ez az ember. Tisztelem a hitét, bátorságát, szabad szellemét és nemes célját. Jó utat kívánok neked, Robert!

Farkasokkal pótoló

Ezen a héten üres maradt a vadásztarisznyám, semmi sem sikerült. Hiába ücsörögtem a lesemben órák hosszat több napon át, a kitett csalit minden állat elkerülte. Józsi barátommal is zsákmány nélkül szálltunk le az erdei magaslesről, a szóró környékén még egy árva vadmalac sem járt. Igaz, hogy az időjárás sem kedvezett, ilyen csúnya, ragadósan ködös idő napokon keresztül egyhuzamban már az ember idegeire megy. Cserkeljek a határban? Semmi értelme. Fény alig szűrődik át a szürke párán, a kevéske friss hó elolvadt lassan és csak az elsárgult tavalyi fű, vagy a feltört szántóföld rögeinek feketesége uralja a környéket. Még a legszebb őzbak sem mutatna ilyen háttérben... Ugyanez lenne a helyzet a vadasparkokban is.

A sikertelenséget kompenzálandó szétnéztem az archivumomban. Szerencsére találtam egy sorozatot a veresegyházi farkasokról, amelyet a blogom indítása előtt készítettem és itt eddig még nem mutattam. Így legalább a tetszést keltett címlap képhez is illeni fog a bejegyzés. :)

Egy évvel ezelőtt napsütést és havat találtam a medveotthonban. A kb. húsz egyedet számláló farkascsordát éppen a párzási láz tartotta izgalomban. Igaz, az egyikük koránál fogva már kinőtt ebből a játékból. :)

Egy év mérlege

Egy éve indítottam el a blogomat. Ezalatt 169 bejegyzést tettem, melyeket 1186 fotóval illusztráltam.

Ezideig 23-an tiszteltek meg azzal, hogy állandó olvasómként regisztráltak. Ezúton is köszönöm nekik a bizalmat! A blog üzemeltetője május óta jelentet meg statisztikát a naplómról. Néhány adat ebből: megtekintések száma 5655, Magyarország mellett összesen 9 országból. A legsikeresebb bejegyzések: Darázs hozta pók 190 megtekintés, Cukormáz 180 - ezek többsége valószínűleg cukrászkodók rákereséseiből :)- és Madáretetőm vendégei 153 megtekintés.

Szerény számok, de elég bíztatóak ahhoz, hogy folytassam a fotónaplót. Nem utolsó sorban azért, mert engem szórakoztat...

Emlékezés csillagfényben

Régóta szerettem volna már csillagjárást fényképezni. Az elmúlt három kristálytiszta éjszakán erre volt is lehetőségem. A helyszínt rég kinéztem már: egy magányos tölgyfa környékét a termőföldek közepén, ahová csupán egy földút vezet. Fogtam hát a felszerelésemet és megkezdtem tanulmányaimat, merthogy egy felvétel nem elég ám a jó képhez, az e téren tapasztalatlan fotóst több meglepetés érheti. Nem sorolom ügyetlenkedéseimet, botladozásaimat. Olyan is volt, hogy az egyébként jónak ígérkező hosszú idejű felvételt reflektorozó repülőgép húzta keresztül a szó szoros értelmében.

Különleges élmény órákig magányosan állni a sötétben, a puszta közepén, mindentől és mindenkitől távol, a hidegen szikrázó csillagtengerrel beborítva. A csillagokat szemlélve érzékelni a mérhetetlen távolságokat, tömegeket, elképzelni a gigantikus csillagközi tereket, felfogni a világmindenség határtalan nagyságát, szemben a mi kicsinységünkkel. Belegondolni, hogy mióta is van úton az éppen a szemünkbe csillanó fénysugár, rádöbbenni az örök idő végtelenségére és a mi időnk végességére. A világegyetem hatalmasságát szembe állítani a mi porszemségünkkel. És vajon igaza van-e a vallásnak, vajon van-e egy hely a csillagok között, vagy azon túl, ahol a lelkek találkoznak?

Ekkor villant belém a gondolat, hogy néhai hitvesem, leányaim édesanyja, szeretett Katám napra pontosan tíz évvel ezelőtt hunyt el. Véletlen csupán, hogy éppen most állok itt a csillagok alatt?

Ezt a korántsem tökéletes, de mégis legjobbnak mondható csillagforgós képemet az ő drága emlékének ajánlom.

VV

Az ígért napsütés reményében ma korán reggel ültem ki a lesbe. A keleti égen már derengett a hajnalpír, de a berek még deres volt. Kiszórtam a magokat, elhelyeztem a csirkehúst és előkészítettem a fényképezőgépemet. Hamarosan megjöttek a szajkók és mindent végigkóstoltak. A cinegék is szállingózni kezdtek, de a verebek még csak a kökénybokor sűrűjében gyülekeztek és hangoskodtak. Az ölyvekre vártam, remélve, hogy láthatok valami akciót. Tudtam, hogy próbára lesz téve a türelmem... Egy órányi tétlenkedés után hirtelen egy árny tűnt fel a magas fűben. Megdobbant a szívem: róka... és erre tart! Próbáltam fókuszt találni, de egy fűszál útban volt.

A ravaszdi nem mozdult. Rácincogtam, ahogyan tapasztalt vadászoktól hallottam. Erre épp csak annyit moccant, hogy megcsillant a szemében a fény. Exponáltam.

Gyere csak közelebb, itt a finom csirke! - próbáltam szugerálni. Az óvatos állat azonban egy lépést sem tett felém, hanem ehelyett hirtelen megfordult és elszaladt.

A fene...! - átkozódtam a nagyszerű lehetőség kútba esése miatt. Vajon mi lelhette? Sosem találtam volna ki, ha meg nem hallom a közeledő lépteket. Egy fatolvaj érkezett a les mögött szuszogva és kézi fűrésze máris egy ágba harapott. Szomorú lettem és nem csak az elijesztett róka miatt... Lásd be öregúr - mondtam magamnak - ez a való világ!

Virágok az ablakban

Az én kedves párom jobban szereti a növényeket, mint én az állatokat. Most télen is szebbnél szebb virágok pompáznak az ablakunkban, melyeket ő gondozgat évek óta. Ezen a szürke délelőttön rászántam magam, hogy megörökítsem kedvenceit. Így legalább meleg szobában fotózhatok, nem kell a hideg lesben kuporognom. A téma sem szalad el és még az asszonynál is szerzek egy jó pontot. A virágok mibenlétéről csak annyit tudok, hogy orchideák, az első pedig clivia. A feleségem legalábbis így szólítja (és hallgat rá...). :)