Egész délelőtt havazott, csak délután állt el a hóesés. Sokadik kört tettem a hólapáttal az udvaron, amikor észrevettem a sárga felhőkön átderengő fényt. Nézzük meg a naplementét! - hívtam a páromat egy kis romantikus autózásra. Alig indultunk el, az égitest máris elbújt egy nagy sötét felhő mögött. Csalódottan mentünk tovább, de azért még reménykedtünk.
És valóban: a felhő alól hamarosan előtűnt a vörös korong. Éppen jókor! Megálltam és a kocsi mellől kezdtem fotózni.
Hótaposó csizmám jó szolgálatot tett, amikor a mély hóban leereszkedtem az út menti völgybe, hogy néhány nádszálat komponáljak a képbe.
Mire visszaértem a kocsihoz, a nap már a látóhatár alá bukott.
Tán egy perc sem telt el és már alig látszott valami a napkorongból. Akkor még fel sem tűnt az alakuló égi jelenség.
Párszáz méterrel odébb viszont már teljes pompájában csodálhattuk a különleges naposzlopot. Azelőtt sosem láttam még ilyet!
Érdemes volt abbahagyni a hólapátolást - azt a hazatérésünk után is ráértem befejezni - mert ismét gyönyörűséget láttunk. Jó lenne mindig így megérezni és kihasználni a kínálkozó ritka lehetőséget, hogy az egyhangúság unalmából kiszakadva lélekemelő élményeket élhessünk át! Amíg még lehet...
De szép naplemente képeket készítettél!
VálaszTörlésMegint lopok belőle!
Nem kell lopnod, adok szívesen. :)
VálaszTörlésTegnap elfelejtettem megjegyezni, hogy a pompás "naposzlop" valóban nagyon különleges. Én sem láttam még ilyent, be is mentettem a "Meteorológia" albumomba.
VálaszTörlésPár éve, ugyancsak decemberben egy fenséges "melléknap"-ot láttam és fotóztam. Ilyenkor mindig szerencsés kitűntetettnek érzem magam.
VálaszTörlés